Pénzügy

Viharszezon: ki fizeti a kidőlt fa által okozott autókárt?

Kidolt-fa(960x640).jpg (Array)
Kidolt-fa(960x640).jpg (Array)

Casco nélkül a legtöbbször nehéz érvényesíteni a kárigényt.

Bár a hosszú kánikulát lezáró zivatarok vasárnap este megérkeztek, az előrejelzések szerint a következő napokban továbbra is számíthatunk heves, jelentős károkat okozó viharokra. Az idei évben az átlagosnál gyakrabban fellépő, heves viharok sokszor nem csupán beteg, korhadt, hanem egészséges fákat is kidöntöttek, akár totálkárossá törve az alattuk parkoló járműveket. Célszerű röviden áttekinteni, ilyen esetekben hogyan működik a kártérítés, illetve milyen óvintézkedésekkel csökkenthető ez a fajta kockázat.

A viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések, ágtörések. Ha a károsodott gépkocsi rendelkezik cascóval, egyszerű a helyzet: a casco térít, majd az illetékes biztosító a károsulttal együttműködve, a körülmények megismerését követően megvizsgálja, hogy terheli-e a fa tulajdonosát bármilyen kártérítési felelősség. Ha saját fa dől az autóra, a casco viharkár címén szintén megtéríti a keletkezett kárt.

Nem feltétlenül egyértelmű

„Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a kártérítési felelősséget könnyű megállapítani. Casco híján attól követelhetünk kártérítést, akinek a telkén állt a fa. Ezt jobb esetben a károkozó ingatlan tulajdonosi felelősségbiztosításának terhére tehetjük meg (ilyen biztosítás ma már sok lakásbiztosítás részét képezi). Ilyen felelősségbiztosítás híján azonban csakis a polgári jog alapján tudunk eljárni, ha kártérítésre tartunk igényt” – magyarázza Maják Viktor, az UNION kommunikációs igazgatója.

A kárigény jogossága azonban korántsem egyértelmű. Ilyen esetekben két tényezőt vizsgálnak: egyrészt azt, hogy a fa kezeléséért felelős személy vagy szervezet (közterület esetében legtöbbször az önkormányzat) a fát illetően a megfelelő és szükséges gondossággal járt-e el. Másrészt pedig a fakidőlést vagy ágtörést okozó vihar során fellépő szél erősségének a mértékét.

Mi a helyzet ha korhadt a fa, és mi, ha nem?

Ha a fa bizonyíthatóan beteg, korhadt volt, és a tulajdonosa vagy kezelője nem ápolta megfelelően, akkor fennáll a kártérítési kötelezettség. Az ilyen esetek azonban ritkán egyértelműek, így a szakértők is gyakran megosztott felelősséget állapítanak meg.

„Amennyiben azonban a fa egészséges, a viharban pedig a szél sebessége 54 km/órát meghaladó volt, vis maior helyzet áll fenn, vagyis a kárért senki nem felelős – hívja fel a figyelmet Maják Viktor. – Ilyen esetben kizárólag a casco biztosításra számíthatunk.”

Közterületen bekövetkező fakidőlés esetén sokszor igen nehéz behajtani a jogos kárt is az önkormányzattól vagy a közút kezelőjétől. Ilyenkor legtöbbször hosszadalmas szakértői vizsgálatokra számíthatunk, megegyezés hiányában pedig csak a polgári peres út marad.

Fontos azt is tudni, hogy nincsen eltérés aközött, hogy a kidőlt fa parkoló vagy mozgó járműben okoz sérülést. Amennyiben azonban már előzetesen kidőlt fának vagy leszakadt ágnak megyünk neki, az egyszerű figyelmetlenségnek minősül, vagyis szintén nem mások felelősségi kártérítésére, hanem csakis a saját cascónkra számíthatunk.

Megelőzés

· Vihar előtt próbáljuk az autót biztonságos helyre állítani. A fa alatti parkolás nem számít ugyan gondatlanságnak (gyakran a jégverés ellen is védelmet nyújt egy nagyobb lombkorona), de ha tehetjük, lehetőleg inkább fedett helyre húzódjunk az autóval.

· Ha a saját kertben fa alatt parkolunk, folyamatosan ellenőrizzük a fa állapotát, szükség esetén ne sajnáljuk a beteg részeket levágni róla, esetleg időben gondoskodjunk az egész növény kivágásáról is.

· Ha a kertből vastagabb faág lóg ki, számoljunk a felelősségi kérdésekkel: ingatlanbiztosításunkat felelősségbiztosítással is egészítsük ki.

Kárrendezés

· A fáról, az autóról és a területről készítsünk megfelelő fényképeket, amelyek egy későbbi bizonyítási eljárás során hasznos segítséget jelenthetnek.

· Közterületi kár esetén ne csupán a biztosítónkat értesítsük amilyen hamar az lehetséges, hanem a terület kezelésében illetékes szervezetet is.

· Bár az autót mielőbb szeretnénk helyreállítva használni, a javítást csak akkor rendeljük meg, ha arra a biztosítónktól az ilyenkor elengedhetetlen kárszemlét követően engedélyt kaptunk. A kárszemle előtt csakis a további károk megelőzése érdekében változtathatunk az autó állapotán. Ellenkező esetben a biztosító mentesülhet a kártérítés alól.

Összefoglalva elmondható, hogy jelentősen nagyobb védelemre, valamint jóval gyorsabb és kényelmesebb ügyintézésre számíthat az az autótulajdonos, aki viharkárát casco biztosítással tudja rendezni. Egyrészt (az elvárható gondosságon felül) nem kell felelősségi kérdésekkel foglalkoznia, másrészt az ilyenkor járó kártérítéshez akkor is rövid időn belül hozzájut, ha valamelyik külső fél felelőssége megállapítható – álítja a biztosító kommunikációs igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik