Várhatóan újabb 500 millió forintot fordít a kormány a mosógépcsere-programra – nyilatkozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Napi Gazdaság csütörtöki számában. Első körben is ennyit szántak a pályázatra, de forráskimerülés miatt sorra kellett leállítani a régiónként elindított programot.
Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: a kormány fontos célkitűzése az energiahatékonyság javítása.
A családok 94 százalékának van mosógépe, ezek csaknem 50 százaléka nyolc évnél idősebb. A szaktárca ezen kívánt javítani az Otthon melege program ötödik elemeként kiírt mosógépcsere-pályázattal, amelynek keretében eddig 500 millió forint összértékű támogatásra lehetett pályázni. Az alprogram azonban annyira sikeres volt, hogy a tárca úgy döntött: megduplázza a támogatási összeget.
A támogatásokat nem szociális alapon osztották, azt szerették volna, ha mindenki élni tud a lehetőséggel. Valamennyi magyarországi lakhellyel rendelkező magánszemély, aki a lakcímkártyáját be tudja mutatni, saját lakcímére egy mosógépcserére tud pályázni.
A mosógépcsere évente 12 ezer forint megtakarítást jelent egy család számára. A megítélt támogatás összege 25-45 ezer forint lehet a készülék energiaosztályától függően.