Pénzügy
IMF_logo(1)(960x640).jpg (Array)

Görög adósság: félremagyarázták az IMF tanulmányát

A görög adóssághelyzet romlását nem a hitelezők által előírt program, hanem éppen annak nem teljesítése okozta.

Korábban a témában:

A kedden napvilágot látott részlet legfőképpen azt ragadta ki, hogy el kell engedni az adósság egy részét az IMF szerint. Mintha csak a hitelezők lennének a hibásak.

Azonban a teljes négyoldalas anyagot megismerve az is kiderül, hogy A Nemzetközi Valutaalap közgazdászai szerint Görögországnak azért van szüksége újabb adósságkönnyítésre, mert az elmúlt egy évben a görög kormány – és ebben a januárban kormányra kerülő Sziriza nagy szerepet játszott – lazító gazdaságpolitikát folytatott. Vagyis elmaradtak a korábbi megállapodásokban foglalt intézkedések. Az elmúlt két hét bankzárja és tőkekorlátozása pedig rendkívül megterheli az egész görög gazdaságot – olvasható ki a Portfolio.hu szerint az IMF szakértőinek kedd este nyilvánosságra hozott elemzéséből.

Vagyis ha nem csak egy részletet akarunk ebből a dokumentumból kiragadni (az adósságelengedés szükségességét), akkor azt mondhatjuk, hogy lényegében azért romlott a helyzet látványosan és azért van szükség újabb hitelprogramra, mert a görög kormány letért a korábban megállapodott útról – állapítja meg a lap. A részletekért kattintson!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.