Pénzügy

Lakjon úgy, mintha nyaralna

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2015. 07. 14. 08:00

Álmodott már arról, hogy jó lenne olyan helyen letelepedni, ahol karnyújtásnyira van a kikapcsolódás? Sándor és Kati régi vágya ez, amiért akár feladnák fővárosi lakásukat is.

Korábban a témában:

Sándor és Kati középkorú házaspár, és már sokszor álmodoztak arról, milyen jó lenne olyan helyen lakni (vagy legalább egy nyári lakot tartani), ahol a közelben gyönyörű a természet, van egy tó, lehet úszni, horgászni, kirándulni, biciklizni. És azért ne legyen túl messze Budapesttől sem a hely.

A hétvégén Velencén lazítottak, és a hely ismét elbűvölte őket. A kedvükért néztük meg, milyen eladó ingatlanok közül válogathatnának a Költözzbe.hu-n, ha meg akarnák valósítani álmukat.

Tól-ig

Velencén ha nyaralót akarunk venni, jelenleg 41 ajánlatot találunk, 4,49 és 34,5 millió forintos ár között. Ha pedig azt az álmunkat szeretnénk valóra váltani, hogy ezen az üdülőhelyen lakjunk, 31 téglalakást nézhetünk meg, 10,7 és 25,1 millió forint között. Családi házból a legnagyobb a kínálat, 62 van most eladó sorban az oldalon, 8 és 305 millió forint között.

Íme, mit kaphat, attól függően, mennyi pénzt tud a vásárlásra szánni. Nem mindenből a legolcsóbbat, illetve a legdrágábbat választottuk ki, hanem azokat az ingatlanokat, amelyek a képek vagy a leírás alapján Sándor és Kati fantáziáját is megmozgatták, illetve megtetszettek nekik.

1,5 szobás nyaraló

Ha nyaralót keresnék, biztosan ezt választanám. Nem hazabeszélés, kiváló ár-értékarány – kezdi hirdetését a 32 négyzetméteres felújított belső terekkel és kiépített infrastruktúrával (gáz, víz, villany, csatorna) rendelkező takaros kis faház eladója. Tartozik hozzá egy 575 négyzetméteres telek is, meg garázs.

Velencei nyaraló (Array) 

Az ára 5,99 millió forint, amivel negyedik a listában.

3 szobás nyaraló

A leírás igen szűkszavú, mindössze ennyi: velencei Bence-hegyen dupla utcafrontú igényes nyaraló hihetetlen panorámával és medencével. A ház könnyűszerkezetes, de beton alapra épült, így könnyedén variálható/építhető a tulaj állítása szerint. Az alapterület 85 négyzetméter, és van hozzá terasz meg tároló is.
A képek alapján nagyon is megszerethető, különösen a kertje (telekméret 1446 négyzetméter).

Velencei nyaraló (Array) 

34,5 millió forinttal ez jelenleg a top ajánlat.

Téglalakások

A két kiválasztott lakásról sajnos nincs kép, de érdekesnek találták az ajánlatokat, ezért mutatjuk be őket.

Az egyiket nagyjából féláron lehet megvenni, árverésen, mivel végrehajtás alatt áll. 90 négyzetméteres, 2 szobás, teraszos. Becsült értéke 21,4 millió forint, de 10,7 millió forintért elvihető.

A másik 82 négyzetméteres, 3 szobás. A tulaj tudja, mire gondolhatott a házaspár, amikor velencei álmokat kezdett dédelgetni, azzal kezdi ugyanis a hirdetést, hogy: lakjon úgy, mintha nyaralna. Új lakásról van szó, ahol a belső burkolatokat egyéni ízlés szerint alakítják, és kulcsra készen adják át a vevőnek. Rengeteget, pontosan 6 millió forintot engedtek az árból, így most 25,1 millió forintért hirdetik.

Vályogház

32 négyzetméteres, 2 szobás (+konyha, fürdőszoba+WC). A fűtése gázkonvektoros, az állapota a leírás és a képek szerint is átlagos. 321 négyzetméteres telken áll.

velencei vályogház (Array) 

Az ára pedig 8 millió forint, négyzetméterre hajszállal drágább, mint amennyiért a helybeli eladók kínálják a kétszobás családi házakat.

Villa

Sajt partszakasza is van a 300 négyzetméteres, 4 hálószobás + nappalis, 70 négyzetméteres panorámateraszos pazar épületnek. Gardrób, két garázs, két háztartási helyiség, tárolók, szauna és három fürdőszoba is helyet kapott benne. A telke is hatalmas, 2021 négyzetméteres. A képek alapján határozottan luxuskategóriás.

 

Az ára 305 millió forint, vagyis négyzetméterenként kérnek érte 1 millió forintot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Princz Gábor

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.