Pénzügy

A görög meccs még egyáltalán nincs lejátszva

görög nyugdíjas (Array)
görög nyugdíjas (Array)

Pénzügyi elemzők szerint rengeteg még a bizonytalan pont és lehetnek még meglepetések.

A halállista

A megállapodás ellenére nagy a bizalmatlanság Görögországgal szemben, és sok még a kérdőjel az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Maradtak kérdőjelek

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője elmondta, hogy létszükséglet volt a megállapodás. Úgy vélte, Görögországnak az a vágya nem teljesült, hogy a korábbi népszavazás után megerősödik a görög kormány tárgyalási pozíciója. A görög gazdaság állapota olyan mértékben romlott a népszavazást követően is, hogy a múlt hét csütörtökön benyújtott görög javaslat már nem volt elég a megállapodáshoz.

Hangsúlyozta: a görög kormány magának köszönheti, hogy az elmúlt hetekben ilyen mély válságba került a görög gazdaság, ha korábban megállapodtak volna a hitelezőkkel, ezt elkerülhették volna. Ha Görögország kiesett volna az euróövezetből, az drámai mértékű gazdasági, pénzügyi, társadalmi összeomlást jelentett volna számukra, és még mélyebbre süllyedhetett volna az ország gazdasága – tette hozzá.

A magyar reálgazdaságot különösebben nem érinti a megállapodás, marginális az oda irányuló magyar export, azzal, hogy megoldódik a görög pénzügyi válság, kiárazódik a kockázatokból, a forint és a tőzsde már erősödött, csökkennek az állampapír hozamok – mondta el.

Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is vannak még kérdőjelek, nem zökkenőmentes folyamatról van szó. A héten a görög, illetve néhány euróövezeti ország parlamentjének is jóvá kell hagynia a tárgyalások elindulását, Németországban nagyon erős ellenzéke van a megállapodásnak.

“Ha minden simán halad, a jövő hét végén elindulhatnak a tárgyalások, akkor megnyugtatóan rendeződhetnek a dolgok” – mondta.

Görögországnak ezt követően is újabb recesszióval kell szembenéznie, de még ezzel is sokkal kisebb árat fizet, mint ha kiesne az eurózónából – vélte Suppan Gergely.

Kérdés, hogy milyen lesz a görög fogadtatás

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a legfrissebb megoldás sok pontban jóval szigorúbb, azaz komolyabb megszorításokat tartalmaz, mint a korábbi tervezetek. A szakember kommentárjában rámutatott: lényegében az Európai Unió diktálta a feltételeket, a görögöknek ugyanis sokkal több vesztenivalója volt. Megállapodás híján az Európai Központi Bank leállíthatta volna Görögország finanszírozását, ennek eredményeként elfogyott volna a pénz a görög bankokból, és a gazdaságból.

Az EU a bizalomhiányra hivatkozva előírta a görögöknek, hogy a csomagban szereplő lépések egy részét még a végrehajtásuk előtt el kell fogadnia a görög parlamentnek, ezzel is biztosítva azok megvalósítását. A csomagnak része egy 50 milliárd euró értékű úgynevezett privatizációs alap is, ha az ebben lévő eszközök értékesítése nem a most megszabott menetrendnek megfelelően történik, akkor az alap feletti felügyelet az EU kezébe kerülhet – hangsúlyozta.

Németh Dávid szerint a görög megállapodás kedvező piaci szempontból, ám kockázatot jelent a jövőre nézve, hogy a pénteken ismertetettnél jóval szigorúbb csomagnak milyen lesz a fogadtatása Görögországban. A nemzetközi piacokon az euró erősödött a dollárral szemben, illetve a régiós devizák, így a forint is erősödött, ez a befektetők optimizmusára utal.

Még nincs lejátszva

Pálffy Gergely, a Raiffeisen Bank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai tőzsdék határozottan erősödtek a megállapodás hírére, az euró viszont alig reagált. Ez is jelzi a rendkívüli bizalomvesztést, amit az okozott, hogy Görögország nem törlesztette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben fennálló tartozását, és a megállapodás ellenére komoly félelem maradt a piacokon – mondta.

A szakértő szerint a befektetők úgy látják, hogy a “meccs még nincs lejátszva”, lehetnek még meglepetések. A források nélkül maradt, nagyon sérülékeny görög bankrendszer veszélyt jelenthet az eurozóna bankrendszerére, illetve a monetáris unióra.

Pálffy Gergely hozzátette: a forint és a régiós devizák ugyanakkor erősödtek, lehetett is számítani arra, hogy a megegyezés “csillapítja a kedélyeket” a térségi devizák piacán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik