Gazdaság

Vér és verejték jöhet Athénban a megegyezés után

Alekszisz Ciprasz  (Array)
Alekszisz Ciprasz  (Array)

Megszületett az áttörés 15 óra tárgyalás után, Görögország beadta a derekát, de a végrehajtás nem lesz gyerekjáték.

Hétfő reggel megszületett a megállapodás az előző délután megkezdődött brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósságválság megoldására – közölte Twitter-bejegyzésében Charles Michel belga kormányfő. Joseph Muscat máltai kormányfő is látványos bejegyzéssel ünnepelte a megegyezést.

 

 

Donald Tusk, az Európai Tanács feje azt írta a saját Twitterére, hogy elérték végre a megállapodást, és minden készen áll Görögország kisegítésére, de ehhez súlyos reformokra lesz szükség. Christine Lagarde, az IMF vezetője azt mondta, a megállapodás “egy jó lépés a bizalom újjáépítésére”, míg Werner Faymann osztrák kancellár figyelmeztetett, nem lesz egyszerű annak végrehajtása – írja a Guardian.

Mindenki nehézségekről beszél, az egyik ilyen nehézség az lesz, hogy a megállapodást átverjék az eurózóna tagállamainak parlamentjein is. Ráadásul Görögországnak júliusban és augusztusban is törlesztenie kéne az Európai Központi Bank felé, mielőtt megkapja magát a mentőcsomagot. Szóval kell egy kis mentőcsomag a nagy előtt.

A görögök végül belementek abba, hogy létrejöjjön egy 50 milliárd eurós alap arra, hogy a görög vagyon biztosítékként belekerüljön. Ez szolgál majd alapként a görög bankok feltökésítésére. Az alap nem Luxembourgban, hanem Athénban lesz majd – mondta el Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport vezetője sajtótájékoztatón.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, nem lesz Grexit, szóval Athén nem hagyja el az eurózónát. Hozzátette, ő megmondta, hogy a népszavazás után rosszabb lesz a helyzet és így is lett. A mostani díl szerinte egy tipikus európai megállapodás nyertesek és vesztesek nélkül.


Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Angela Merkel német kancellár közölte, az említett 50 milliárdos alap felét a görög bankok feltőkésítésére hazsnálják majd, európai felügyelet alatt. A felügyeletet hangsúlyozta, mondván korábban akadtak gondok a megállapodások végrehajtásával. Hozzátette, a megszorításellenes februári görög törvényeket gyorsan hatályon kívül kell helyezni, cserébe hosszabb lejáratú hiteleket kaphat az ország. Szerinte a bizalmat vissza lehet így nyerni, bár a politikai helyzet Görögországban elég feszült, de szerdáig a parlamentnek döntenie kell a reformokról.

“Durva csatát vívtunk meg. Bonyolult döntések előtt állunk” – mondta Ciprasz, aki szerint megúszták a legkonzervatívabb európai érdekkörök javaslatait. A cél most az adósság átstrukturálása és a középtávú finanszírozás biztosítása. “A méltóság üzenetét küldtük szét egész Európába” – tette hozzá.

Fogyhatott rendesen a kávé

A tárgyalások még vasárnap este kezdődtek el az euróövezet pénzügyminisztereinek tanácskozása után. A zóna állam- és kormányfői egész éjjel tárgyaltak, a tárgyalásokat többször is megszakították azért, hogy néha egyesével üljenek le Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel megbeszélni a vitás pontokat.

 

Két ilyen vitás pont volt, amin nagyon ment a huzavona: egyfelől a görögök ellenezték, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is beszálljon a harmadik mentőcsomagba (ugye korábban nekik nem tudtak törleszteni, sokan ekkor kiáltottak először államcsődöt), illetve hogy létrejöjjön egy 50 milliárd eurós alap, amibe a görög állam belehelyezi a vagyontárgyait biztosítéknak. Ciprasz korábban azt mondta, nincs is ennyi vagyonuk, ez képtelenség.

Tusk amúgy annyira be volt kómálva a maratoni megbeszélések után, hogy egy pusztító szóviccet is elsütött: “Some could say we have an aGreekment”, magyarul “Azt lehet mondani, van egy megállapodásunk”. A vicc az, hogy a megállapodást jelentő agreement szóba beleszőtte a Greek, azaz görög szót is. A Guardian úgy kommentálta mindezt, hogy “valakinek az ágyban lenne a helye!”

Fotó: Europress/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik