Pénzügy

Tőzsde – Meredek esés várható az európai nyitásban

tozsde(210x140).jpg (Array)
tozsde(210x140).jpg (Array)

A görög "nem" a szakértők szerint megint erős lejtmenetet okozhat. A budapesti tőzsdén is erre lehet számítani reggel.

Meredek eséssel indulhat a kereskedés hétfőn a fontosabb európai részvénypiacokon azután, hogy előző nap Görögországban népszavazáson elutasították a pénzügyi segítség fejében elvárt takarékossági intézkedéseket, és ezzel megnövekedtek az aggodalmak, hogy a mediterrán ország kilép az euróövezetből.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 110-140 pontos, több mint 2 százalékos zuhanással indíthat. Frankfurtban a DAX-30 bő 300 ponttal, 3 százalékkal süllyedhet. Párizsban a CAC-40 mutató nagyjából 140 ponttal, vagyis 3 százalékkal eshet.

Kedd este rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az euróövezeti tagállamok állam- és kormányfői.

Merkel szerint kizárt a kompromisszum

Angela Merkel német kancellár helyettese úgy fogalmazott, a népszavazással lehetetlenné vált a kompromisszum Athén és euróövezeti partnerei között. A vasárnapi referendumon meggyőző fölénnyel győzött a megszorításokat elutasító “nem” tábor.

Ezzel a görög kormány összeütközésbe került a hitelezőkkel, és megnőtt a kockázata annak, hogy Görögország távozik az eurózónából – mondta Philippe Gijsels, a BNP Paribas francia nagybank piackutatással foglalkozó brüsszeli szakértője. A befektetők ezért a szokásos módon próbálják minimalizálni a kockázatokat: a részvényekből és más kockázatosabb eszközökből a menedék eszközökbe fog áramolni a pénz – mondta. A szakértő hozzátette, arra számít, hogy előbb vagy utóbb folytatódni fognak a tárgyalások az athéni kormány és a hitelezők között, ugyanakkor nem lehet látni, mi lesz az egyeztetések kimenetele.

Pénteken kissé gyengültek az európai tőzsdeindexek. Londonban a FTSE-100 0,67 százalékkal esett. Frankfurtban a DAX 0,37 százalékos mínusszal végzett. Párizsban a CAC-40 0,57 százalékkal gyengült.

A BÉT is eshet

A görög népszavazás eredménye miatt eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint.

Móró Tamás az MTI-nek elmondta: az európai börzék is mínuszban nyitnak, így várhatóan a magyar tőzsdén szintén az eladók lesznek többségben. A nap folyamán a görög események kimenetele és az erre adott piaci reakciók határozzák meg a BÉT-en is az eseményeket, a hazai tőzsde a nemzetközi folyamatokra reagál majd.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,91 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 21 873,78 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Mol 95 forinttal, 0,66 százalékkal 14 565 forintra erősödött, 280 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 73 forinttal, 1,28 százalékkal 5626 forintra csökkent, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 395 forintot ért, forgalma 196,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 58 forinttal, 1,37 százalékkal 4172 forintra esett, a részvények forgalma 221,2 millió forintot ért el.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik