tozsde(210x140).jpg (Array)
Pénzügy

Megzuhanhat a pesti tőzsde is a görög események miatt

Jelentős mértékű árfolyamesésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn a görögországi adósságválság miatt az elemzők. Az OTP árfolyama különösen hevesen reagálhat. 

Az MTI által megkérdezett szakértők mind zuhanásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A BUX 3,13 pontos csökkenéssel, 21 804,37 ponton nyitott hétfőn reggel 9-kor.

A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.

Méretes esés jöhet

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője nagy esésre számít az európai és a magyar részvénypiacokon, egyértelműen a görög események hatására. Görögország gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, banki tőkekorlátozásokat is be kellett vezetni – mondta.

Az ázsiai piacok 3 százalékos mínuszban voltak hajnalban, s ez a negatív hangulat a szakértő szerint Európára is át fog terjedni, ahol vélekedése szerint 3-4 százalékos esés is elképzelhető. A magyar tőzsdét is negatívan befolyásolják az események, ahol “méretesebb” esést is elképzelhetőnek tart az Erste elemzője. Nagy András elmondta: enyhén pozitív hír, de nem ellensúlyozza a fentieket, hogy a Mol bejelentette: 40 ezer hordóra növelte a kitermelését a kurdisztáni Shaikan olajmezőn.

Az OTP-t befolyásolhatja leginkább

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint is erős turbulenciával indulhat a nap, a hétvégi görög események kihatnak az európai és a magyar tőzsdére. Úgy vélekedett, a nap első felében egyértelműen árfolyamcsökkenés lesz, de ha a tárgyaló felektől pozitív hír érkezik, arra azonnal reagálnak a befektetők.

A magyar papírok közül az OTP-t befolyásolhatja a legjobban a görög helyzet, az elmúlt hetekben is a magyar bankpapír reagált leginkább a hírekre – mondta. Az eladói nyomás fog dominálni hétfőn, az árfolyam-emelkedésre játszó pozíciókat zárni fogják a befektetők és árfolyamesésre játszókat fognak nyitni – tette hozzá.

Pénteken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 330,76 pontos, 1,54 százalékos emelkedéssel, 21 807,50 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 195 forinttal, 1,38 százalékkal 14 350 forintra erősödött, 776,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 102 forinttal, 1,86 százalékkal 5586 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 400 forintra csökkent, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 99 forinttal, 2,41 százalékkal 4200 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.