Pénzügy

Igent mondhatnak a görögök a népszavazáson?

Gorog-tuntetes(210x140).jpg (Array)
Gorog-tuntetes(210x140).jpg (Array)

Egy friss felmérésből az derül ki, hogy a cipraszi ajánlás ellenére is többségben lehetnek, akik támogatnák a megegyezést a hitelezőkkel. Ha győznek az igenek, nem kizárt, hogy a kormány lemond. 

A legfrissebb felmérés szerint relatív többségbe kerültek az “igen” szavazat hívei, azaz a hitelezőkkel való megállapodás támogatói Görögországban a vasárnapra kitűzött referendum előtt. Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter nem zárta ki, hogy az “igenek” győzelme esetén a Ciprasz-kormány lemond.

Az Elefterosz Tiposz című konzervatív újság megbízásából végzett, csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adataiból az tűnt ki hogy a megkérdezettek 47,1 százaléka támogatja a nemzetközi hitelezők által javasolt reformintézkedéseket, 43,2 százalékuk viszont azok elfogadása ellen van.

Megtartják a népszavazást

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerda este megerősítette, hogy vasárnap megtartják a népszavazást, amelyen a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról nyilváníthatnak véleményt a görög polgárok. A nemzethez intézett televíziós beszédében arra kérte honfitársait, hogy szavazzanak nemmel a referendumon, mert az “döntő lépés lesz egy jobb megállapodás” felé vezető úton. Azt hangoztatta, hogy a népszavazás nem Görögország euróövezeti tagságáról szól, hiszen az adott.

Győzhetnek az igenek?

Korábbi felmérések szerint a hét elején még többségben voltak a hitelezőkkel való megállapodás ellenzői, azóta azonban – legalábbis a friss felmérés szerint – változott a helyzet.

Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter az ausztrál ABC rádiónak, valamint a Blooemberg amerikai televíziónak csütörtökön egyaránt úgy nyilatkozott: nem zárja ki, hogy az “igen” szavazatok győzelme esetén a Ciprasz-kormány lemond. “Úgy véljük, hogy a nép döntését tiszteletben kell tartani” – hangsúlyozta a miniszter, utalva arra: esetleges lemondásuk után együtt kívánnak működni azokkal, akik átveszik a kormányzást.

Ezt kell eldönteniük a görögöknek

A népszavazáson meglehetősen bonyolult kérdést tesznek fel a szavazópolgároknak. A kérdés így hangzik: “El kell-e fogadni azt a közös tervet, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap június 25-én az Eurócsoport elé terjesztett?” A szavazócédulán ezt követően kifejtik, hogy a terv két részből áll, és feltüntetik a terv két fejezetének címét. Az első a Reformok a folyamatban lévő programok lezárására és azon túl címet viseli, a másodiknak Az adósságok fenntarthatóságának előzetes elemzése a címe.

A szavazóknak “Nem” és “Igen” között kell választaniuk. A két lehetőség közül a “Nem” válasz szerepel az első helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik