Pénzügy

Szja-bevallás: nem elfeledni, ma éjfél a határidő!

adóbevallás (Array)
adóbevallás (Array)

Szerda éjfélig lehet beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz a személyi jövedelemadó bevallásokat. Legkésőbb eddig fizetni is kell. A kiemelt ügyfélszolgálatok országszerte 18 óráig tartanak nyitva, a Magyar Posta pedig több helyen meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint idén is sokan az utolsó napra hagyhatták az szja-bevallás elkészítését. Ezt jól mutatja, hogy hétfőig mindössze 2,1 millió érkezett be az adóhatósághoz, miközben a hivatal idén is mintegy 4,5 millió bevallást vár. Elektronikusan éjfélig lehet következmények nélkül beküldeni a bevallást (ha az szja-gombra kattintva nem indul el a program, itt talál támpontot), és három olyan fővárosi posta is van, ahol ugyanez áll. Máshol korábban kell érkezni.

Aki közvetlen a NAV-nál adná le a bevallást, annak jobban kell magát csipkednie, mert a kiemelt ügyfélszolgálatoknál is csak este hatig tart a meghosszabbított nyitva tartás.

Május 20-án lejár a határidő

Ha késünk

A NAV adószakmai szóvivője, Kis Péter András a napokban arra figyelmeztetett, hogy a benyújtási határidőt szigorúan be kell tartani, a mulasztási bírság maximuma ugyanis 200 ezer forint. Hozzátette ugyanakkor, hogy a bírság kiszabásakor minden egyes adózó esetében mérlegeli a körülményeket a hatóság.

A bírságot akkor úszhatjuk csak meg biztosan, ha van igazolható mentségünk (pl. betegek voltunk, vagy külföldön tartózkodtunk, ide nem értve azt az esetet, amikor a bevallási határidő előtt nem sokkal utazunk el) rá, miért adtuk be késve a bevallást. Ilyenkor az akadályoztatás megszűnése után 15 napon belül kell benyújtani a bevallást, amihez csatolni kell a késedelem igazolására vonatkozó kérelmet is.

Siessünk, de ne rontsuk el!

Figyelni kell arra is, hogy a bevallás kitöltésekor ne hibázzunk, ha pedig ez mégis megesik, az adóhatóság kérésére javítsuk ki a bevallást. Amennyiben ennek többszöri felszólítás ellenére sem tesz valaki eleget, hibás bevallásért megbírságolhatják, amelynek összege 20 ezer forint lehet.

Az szja-bevallások jellemző hibái:

-hiányzik az aláírás;

-a főlapon téves a helyesbítés, önellenőrzés jelölése;

-nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyeknek is kötelező kitölteni);

-visszaigényelhető adót tartalmazó bevallásnál nincs feltüntetve sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím;

-hiányoznak a vállalkozói mellékletek, jellemzően a tevékenységüket év közben megszüntető egyéni vállalkozóknál;

-nem jól számolják ki az adózók a családi kedvezmény keretösszegét; nem, vagy nem megfelelően töltik ki az eltartottakra vonatkozó lapot;

-a 2014-ben megszületett gyermek esetén nem töltik ki a várandósságról szóló nyilatkozatot;

-a kifizető által levont adóelőleg helyett az adózó által befizetett adóelőleg szerepel;

-üres a bevallás (főleg a “söralátét-bevallás” nyomtatványánál tipikus hiba).

Vizuális beállítottságúaknak videót is készített a NAV a legfőbb hibákról. 

Fizetni is szerdán kell

Május 20. nemcsak a bevallás benyújtásának, hanem a személyi jövedelemadó megfizetésének is a határideje (akinek van befizetési kötelezettsége). Az adó átutalással és csekken is leróható, az ügyfélszolgálatokon pedig bankkártyát is használhatnak az adózók. Utaláskor az adóazonosítót kell beírni a közlemény rovatba.

Ha késve fizetjük meg az adót

A fizetési késedelmet másképp szankcionálják, mint a bevallással kapcsolatos késést, hibát. A késedelmi pótlék mértéke minden nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. Vagyis minél többet késünk, annál többet fizethetünk.

A késedelmi pótlékot az alapján szabják ki, amennyit az esedékesség napján, vagyis jelen esetben május 20-án fizetnünk kellett volna. (Viszont ha a késedelmi pótlék befizetésével is késünk, arra már nem szabhatnak ki újabb késedelmi pótlékot.)

A késedelmes fizetésre járó büntetést is csak akkor úszhatjuk meg, ha igazolni tudjuk, hogy elháríthatatlan akadályba ütköztünk. (Hat hónapnál hosszabb késést azonban már nem lehet igazolni.)

Ha tudjuk, hogy nem tudjuk egyben fizetni

Az adóhatóság tanácsa szerint hogy érdemes részletfizetést kérni, ha valaki már előre látja, hogy egy összegben nem tud fizetni. Ehhez az szja-bevallási nyomtatványon meg lehet jelölni, hogy hány havi (max. 6 hónap) részletfizetést vállalunk. Ha élünk a lehetőséggel, akkor havonta egyenlő részletekben kell fizetnünk, viszont az első részlet akkor is május 20-án esedékes. Cserébe nem kell késedelmi pótlékot lerónunk. A részletfizetést csak akkor lehet kérni, ha a fizetendő adó nem több 150 ezer forintnál.

150 ezer forint adókötelezettség felett pedig fizetési kedvezményt lehet kérni (részletfizetés, adómérséklés), de ez már nem automatikusan jár.

Amit még nem árt tudni: ha valaki részletfizetést kér, és nem teljesíti, amit vállalt, akkor a kedvezmény ugrik, és a teljes tartozás rögtön esedékessé válik. Plusz a fennmaradt részre késedelmi pótlékot is felszámítanak.

Visszaigénylés

Akinek visszaigényelhető adója van, a bevallás főlapján kell jeleznie, ha visszakéri az adót, és ez esetben meg kell adni az utaláshoz szükséges bankszámlaszámot vagy postai címet is. Ha az szja-bevallás hibátlan, a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül fizeti vissza az összeget.

1+1 százalék

Az szja 1+1 százalékáról is május 20-ig lehet rendelkezni. Kinyomtatva lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban személyesen a NAV-nál vagy a postán adhatjuk le a paírt, illetve elektronikus űrlapként, elektronikus úton az Ügyfélkapun keresztül. Akkor is, ha az adóbevallást már korábban beküldtük.

Az egyik egy százalékot valamelyik egyház vagy a másikat pedig egy civil szervezet számára lehet felajánlani. Jelenleg több mint 8 ezer civil szervezetből választhatunk, egyházból pedig 31-nek ajánlhatunk fel az adónkból. A második egy százaléknál egyház helyett az Országgyűlés által meghatározott kiemelt előirányzat – 2015-ben a Nemzeti Tehetség Program – részére is küldhetünk az adónkból.

Újdonság, hogy a “bennragadó” összeg az idei évtől a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, amelyből pályázatokon keresztül igényelhetnek támogatást a civil szervezetek. Az adózók tavaly a 23,2 milliárd forintos felajánlható elvi keret mindössze 52,2 százalékát használták fel.

Ha az utolsó pillanatra hagyja

A NAV rendkívüli, este hatig tartó nyitva tartással a budapesti központi ügyfélszolgálatokon (Vaskapu utca, Kresz Géza utca, Dózsa György út és Gvadányi utca) és a megyeszékhelyeken várja az adózókat.

Ezen kívül kivételesen a NAV telefonos tájékoztató rendszere is este hatig él, a hívásokat a 06 40 42 42 42-es számon várják.

Hosszított nyitva tartás a postákon

A Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, 2015. május 20-án, szerdán – az előző évekhez hasonlóan – számos postán hosszított nyitva tartással várja az ügyfeleket. Az adóbevallások postázási címeit itt találja. 

Az éjjel-nappal nyitva tartó Budapest 145 postán (1145 Budapest XIV. Amerikai út 25.) kívül, a Budapest 62-es posta (Budapest Nyugati pályaudvar) és a Budapest 72-es posta (Budapest Keleti pályaudvar) 24.00 óráig, míg a Budapest 114-es posta (Mamut Bevásárlóközpont) 21.00 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére.

Vidéken, valamennyi megyeszékhelyen legalább egy posta 20.00 óráig tart nyitva. Ezek a következő helyek: az 1. posta lesz ügyeletes Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Kaposváron, Kecskeméten, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Szekszárdon, Szolnokon, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen. Győrben a 15-ös Interspar posta tart nyitva este nyolcig, Miskolcon a 3-as, Székesfehérváron a 7-es, Pécsen a Plázában lévő, Szegeden és Szombathelyen pedig a tescós.

A postákon felkészültek a várható forgalomnövekedésre, de az ügyfeleket arra kérik, hogy időben érkezzenek, figyelembe véve a várakozási időt is.

Amit nem árt tudni: a Magyar Posta a küldemény felvételét a tényleges dátummal ismeri el. Így ha az ügyfél a bevallási határidő utolsó napján közvetlenül éjfél előtt érkezik a postára, de a küldeményt csak éjfél után tudják felvenni, akkor az ennek megfelelő dátumot rögzítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik