Pénzügy

Devizahitelek – a károsultak tárgyalást javasolnak

bank (Array)
bank (Array)

Az egyesület szerint akiknél egyik kormányzati mentőcsomag sem jelentett segítséget, azoknál a bank és az ügyfél egymással kéne hogy rendezze a helyzetet.

A kormány meg ezt tervezi

A bank és az ügyfél közötti tárgyalással kellene rendezni azon devizahitelesek helyzetét, akiknek egyik kormányzati mentőcsomag sem jelentett segítséget – fejtette ki a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete szakértője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Galcsikné Erdős Éva emlékeztetett arra, hogy még mindig mintegy 100 ezer olyan adósról tudnak, akik a kormányzati intézkedések ellenére sem képesek hitelük törlesztésére, illetve sokan nem akarnak fizetni.

Utóbbiak jellemzően azért, mert az ingatlan piaci értéke alacsonyabb mint a tartozásuk összege – tette hozzá. Úgy vélte, ebben a helyzetben az lehet a megoldás, ha a pénzintézet egyéni tárgyalásokat folytat az ügyféllel a hitel visszafizetéséről, mert egy árverés esetén se a bank, se az ügyfél nem jár jól.

Ugyanakkor ehhez változnia kellene a hitelezők hozzáállásának, mert a bankok nagy többsége egyelőre nem hajlandó a párbeszédre – mondta a szakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik