Pénzügy

Botrányos trükkök a zálogházakban

zaloghaz(210x140).jpg (Array)
zaloghaz(210x140).jpg (Array)

Visszásságok a pár ezer forintos extra díjaktól a sokmilliárdos visszaélésig: így kereshetnek az átlagnál jóval többet egy-egy ügyfélen.

A Napi.hu annak járt utána, hogyan, milyen trükközéssel érik el a zálogfiókok, hogy több hasznuk legyen, mint átlagban. Kiderült, a trükkösen felszámított díjakkal tudnak játszani.

Elvileg és gyakorlatilag

A törvényi szabályozás a futamidőre, vagyis a zálogba betett tárgyra folyósított összeg visszafizetésére (többnyire 90 napra) a teljes hiteldíj mutatóra (thm) felső korlátot határoz meg. Ezt az önállóan működő nagyok be is tartják, ám a kisebb – nem egyszer takarékszövetkezeti ügynökként vagy egy kisbank közvetítőjeként működő – zálogházak egy viszonylag egyszerű trükkel játszhatják ki ezt a szabályt – írja a lap. És ezzel persze a szokásosnál többet gombolhatnak le a megszorult kuncsaftokról.

MI a trükk? Az, hogy a thm futamidejét 90 napnál rövidebbre szabják. Az időkülönbözetet pedig türelmi időre keresztelik át, amire már nem érvényes a thm-plafon. Vagyis erre már szabadon szabhatják meg, milyen díjat számítanak fel. Ez a pluszbevétel egyetlen tárgynál nem sok, de ha általánosan alkalmazzák, akkor az már jelentős bevételi forrás lehet. Érdekes a cikkben az a rész is, ahol a próbavásárlásaik tapasztalatairól számolnak be. 

A lap szerint egyébként erre még egyetlen ügyfél sem tett panaszt a jegybanki felügyeletnél, így azt sem tudni, valóban jogsértésről van-e szó, és ha igen, akkor kiknek kellene az ügyfeleket kártalanítani.

A lap megkapargatta egy kicsit a Kézizálog bedőlési ügyét is. Ha kíváncsi, mi miatt tehettek szert jogtalannak tűnő bevételekre a kis zálogfiókok, illetve az őket finanszírozó bankok, és mit válaszolt az MNB megkeresésükre, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik