Pénzügy
Csanyi-Sandor(960x640).jpg (Array)

Csányinak vannak félelmei

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2015. 05. 04. 09:04

Például azzal kapcsolatban, hogy az uniós pénzosztásnál esetleg lejt majd a pálya. Úgy véli, nagy a rizikója annak is, hogy a brókerkártalanításnál végül a bankszektor viselheti a terheket.

Korábban a témában:

Nem zavarja, hogy az állam bankokat vásárol, de árgus szemekkel lesi a Lázár János alá tartozó nemzeti pénzügyi csoport ténykedését. Kizártnak tartja, hogy az ő kedvéért csökkenne az áfa, bár jól jár vele. A mezőgazdaságban még nagyszabású tervei vannak, az OTP pedig 2 hónapon belül bankot vásárol. Többek között ez derül ki a vs.hu Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójával készített interjújából.

Nem ért egyet

Csányi nemigen lát esélyt arra, hogy az az összeg (az OTP-nél úgy 55-60 milliárd forint), amivel kénytelenek beszállni a pénzintézetek a Quaestor-ügyfelek kártalanításába, valaha is visszajönne. Ennek oka, hogy csak a várhatóan 8-10 évig elhúzódó felszámolás után vonhatnák majd le a bankok valamilyen adóból, amit be kell fizetniük. Szerinte egyébként nem helyes, hogy a befektetőknek bizonyos döntéseikért nem kell vállalniuk a felelősséget. Ugyanúgy nem értett egyet ezzel a lépéssel, mint az önkormányzatok állami adósságátvállalásával.

A felvetésre, hogy végső soron jól jöhetnek ki a bankok a brókerbotrányból, hiszen az emberek, cégek, önkormányzatok, stb. ezentúl inkább hozzájuk fordulnak, azt válaszolta, nem hiszi, mert nem tudnak annyit nyerni az új ügyfeleken, mint amennyit veszítenek a kártalanítás miatt. Viszont azt elismerte, hogy sokan mentek hozzájuk számlát nyitni a botrányok óta.

Nem szereti, ha lejt a pálya

Egy kérdésre válaszolva kitért rá, hogy nemrégen jelent meg egy kormányhatározat az EU-s források közvetítéséhez a résztvevők kiválasztására. Jelezte, aggódik, hogy valóban piaci alapon dől-e majd el, hogy ki milyen megbízásokat kaphat. Mint fogalmazott, vannak félelmei, hogy versenysemleges jogi környezetben is lejtős pályát alakítanak ki. És mivel hosszú távra terveznek, ezt semmiképpen nem tartaná jó dolognak, akkor sem, ha feléjük lejtene a pálya. Egyelőre azonban nem tud olyan konkrétumokról, amik azt mutatnák, hogy a nemzeti pénzügyi szolgáltatóközpont előnyt élvezhet majd. Attól pedig, hogy konkurencia lesz nekik ez az új szolgáltató, nem félnek, feltéve, hogy a verseny korrekt szabályok szerint zajlik.

Ha kíváncsi, miről levelezett ezzel kapcsolatban Lázár Jánossal mostanában Csányi Sándor, hogy mondjuk szokott-e a Jobbik gazdasági szakpolitikusaival beszélgetni, vagy hogy mit gondol a tervezett sertésáfa-csökkentésről, kattintson!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.