Pénzügy

Csányi keményen kiosztotta Lázárt

Csanyi-Sandor(960x640).jpg (csányi sándor, )
Csanyi-Sandor(960x640).jpg (csányi sándor, )

Csányi Sándor ezúttal azt tette szóvá, hogy az uniós pénzek kezelését nem látja jó kezekben Lázár Jánosnál.

OTP osztalék

Nem megnyugtató, hogy olyan ember kezében van a döntés az uniós százmilliárdokról, aki egy kisváros pénzügyeit sem tudta kézben tartani – nyilatkozta Csányi Sándor az OTP közgyűlése után. “Nem tartom túl jó döntésnek azt, hogy az uniós pénzeket olyan ember kezeli, aki saját kisvárosának pénzügyeit sem tudta rendbe tenni” – mondta ezzel kapcsolatban.

Csányi Sándor kérdésekre válaszolva azt is elmondta, miért tartja igazságtalannak, hogyha a tisztességes bankok állják a tisztességtelenek károkozásának számláját. Szerinte ez ugyanis úgy néz ki, mintha egy nem biztosított autóval okozott baleset után, plusz egyhavi biztosítás befizetésével minden autóstól megkapná az új autó árát. A biztosítási összeg utólagos fölemelése 30 millióra tisztességtelen. Az OBA és a Beva összevonását nem elemezte a bank, de Csányi személy szerint szívesebben látná külön a két intézményt.

Az OBA és a Beva összevonása nehézkes, két teljesen különbözően működő szervezetről van szó, ezért nem támogatható az erre irányuló javaslat – mutatott rá az OTP elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor bejelentette, hogy megtámadják a devizahiteles törvényt Strassbourgban, “a beadvány jelenleg készül.”

Egy Tarsoly Csaba MLSZ-beli tevékenységére vonatkozó kérdésre elmondta: “Az MLSZ-ben 2010-ben azzal a feltétellel vállaltam tisztséget, hogy megváltoztatom a korábbi választási rendszert, így 6 személyt jelölhettem én, 1 tagot a profi klubbok és 1 tagot az amatőr csapatok. Tarsoly Csabát a profi klubok jelölték. Sok mindent el lehet mondani róla, de az tény, hogy a futbalért nagy aktivitást fejtett ki – a klubról nem akarok nyilatkozni, arra nem láttam rá.”

Csányi Sándor hozzáfűzte: ami a Quaestort illeti, folyamatosan körüllengte az a hír, hogy valami nincs rendben a cégcsoporttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik