Pénzügy

Rogán: precízen zajlik a banki elszámolás

rogan-antal(210x140).jpg (rogán antal)
rogan-antal(210x140).jpg (rogán antal)

Egy kis vállveregetés a kormánytól: a Fidesz frakcióvezetője szerint a pénzügyi intézmények és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is komolyan vette feladatát.

Rogán Antal szerint precízen zajlik az elszámolás a devizahitelesekkel, a pénzügyi intézmények és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is komolyan vette feladatát, amiért – mint mondta – elismerés jár a bankrendszernek.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezetője erről szerdán a pénzügyi hatóság épületében tartott sajtótájékoztatón beszélt, miután Windisch Lászlóval, az MNB alelnökével áttekintette az elszámolás folyamatát. Bejelentette, az alelnök a május 11-én kezdődő héten számol be a gazdasági bizottságnak a részletes adatokról.

Rogán Antal az újságírók kérdésére elmondta, hogy az autóhitelek forintosításával és egyéb felmerülő kérdésekkel az elszámolási folyamat lezárása után foglalkoznak majd.

Az MNB jogkörét kiszélesítő törvényjavaslattal kapcsolatban kifejtette: erős, szigorú, nagy hatáskörrel rendelkező hatóságra van szükség, erős ellenőrzés nélkül ugyanis nincs biztonságban az ügyfelek pénze. Úgy vélekedett, aki ezt nem támogatja, bizonyos értelemben a brókerek pártján áll az ügyfelekkel szemben.

Fontos fordulónap

A politikus felhívta a figyelmet: április 30. két szempontból is fontos fordulónap, egyrészt a bankok túlnyomó többségének addig kell postára adniuk az elszámolási értesítőket, másrészt az MNB e napig indíthat közérdekű keresetet a 2010. november 26. után kötött forint- és devizaszerződések esetében, ha úgy látja, az általános szerződési feltételek (ászf) tisztességtelen kikötést tartalmaznak.

Rendben zajlik

A gazdasági bizottság elnöke szerint az elszámolás az eddigi információk alapján rendben zajlik. A bankok és az MNB is mindent megtett azért, hogy így legyen – hangsúlyozta. Hozzátette, jelentős összegről van szó, a 2 millió devizaalapú hitel kapcsán 570 milliárd forintot kapnak vissza az ügyfelek, 300-400 milliárd pedig majd ősszel, a forinthitelek kapcsán jár vissza.

Erre figyeljünk

Rogán Antal felhívta a figyelmet: mindenki alaposan tekintse át az elszámoló levél tartalmát, amely tartalmazza a tisztességtelenül elvont összeg mértékét, és azt is, hogy milyen módon számolják el. A törlesztőrészletek 15-25 százalékkal csökkennek, azok járnak a legjobban, akik nem vettek igénybe banki, állami segítséget, és precízen törlesztettek.

Az árfolyamgátasok törlesztőrészlete nem változik, de gyűjtőszámla tartozásuk jelentősen csökken, sőt meg is szűnhet – mondta a politikus, aki felhívta a figyelmet arra: mindenkinek lehetősége van az elszámolások vitatására.

A bankok jól végezték dolgukat

Windisch László ugyancsak elismeréssel szólt a bankok teljesítményéről. Egyelőre a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik az elszámolás, ami bravúr a bankrendszer részéről, hiszen több millió egyedi szerződést kellett átszámolni – mondta. Az MNB arra számít, hogy nem lesznek téves adatok az elszámoló levelekben.

Az MNB alelnöke a közérdekű keresetekről elmondta: 210 intézménytől kértek adatszolgáltatást. Közülük 138 úgy nyilatkozott, hogy a meghatározott dátum után nem élt egyoldalú szerződésmódosítással; 56 intézmény alávetési nyilatkozatot tett, nem tekinti ugyan tisztességtelennek a feltételeit, de elszámol az ügyfelekkel. A Kúria által kidolgozott és törvénybe is foglalt feltételeknek 16 pénzügyi intézmény nem felelt meg, esetükben az MNB április 30-ig közérdekű keresetet nyújt be, hogy a bíróság mondja ki szerződéses feltételeik tisztességtelenségét.

Határidőre meglesz

Az MNB úgy látja, a pénzügyi intézmények határidőre kiküldik mind a kétmillió értesítést. Csupán 110 ezren olyan bank ügyfelei, amelynél a per jogerős lezárulta nem történt meg március 1-jéig; jelentős részük az OTP Bank ügyfele, amelynek esetében március 3-án született jogerős ítélet, így május 3. a kiküldés határidő – számolt be az alelnök.

Igyekeztek megelőzni a panaszokat

Windisch László kiemelte: a jegybank az elszámolási eljárásban arra törekedett, hogy megelőzze a panaszokat, 308 szolgáltatónál már februárban megindította a fogyasztóvédelmi témavizsgálatot, amelyek alapvető célja az volt, hogy segítse az intézményeket a felkészülésben. A vizsgálatok nyomán 146 esetben fogyasztóvédelmi figyelmeztetést adott ki a jegybank, 8 esetben azonnali intézkedésre került sor, amelyek három témakört – levélminták, a honlapokon közzétett tájékoztatások tartalma, fogyasztói szerződések minősítése – érintettek.

Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyfelek az értesítő levél átvételétől számított 30 napon belül kifogással élhetnek, a határidő betartása fontos. Első körben saját pénzügyi szolgáltatójukhoz kell fordulniuk, ez a feltétele egy esetleges későbbi jogérvényesítésnek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik