Pénzügy

Banki elszámolás – az első százezer a héten megérkezik

postas(210x140).jpg (postás)
postas(210x140).jpg (postás)

Közben az MNB már ellenőrzi is, hogy helyes számítási módszert alkalmaztak-e a bankok a devizahiteleknél.

A jegybank közleményben tudatta: április végéig több mint 1,7 millió ügyfélszerződéshez küldik ki a hitelintézetek a devizaalapú kölcsönökre az elszámolási, és a jelzáloghitelekre a forintosítási értesítőt. Az első százezer ügyfélhez már e héten megérkezhet az elszámolás. Az MNB előzetes vizsgálat keretében már az ügyfélkör döntő részét felölelő bankok elszámolási felkészülését is ellenőrzi, különös tekintettel a számítási módszertan helyességére.

MKB – pipa

Az MKB bank már jelezte is közleményében, hogy az MNB ellenőrizte és rendben lévőnek találta a bank fogyasztói túlfizetéseket kalkuláló modelljét. Az MKB Bank egyébként közokiratban vállalt kötelezettséget a forintalapú, valamint a devizában fennálló hitel- és kölcsönszerződések elszámolására.

A menetrend

Az elszámolási törvény alapján a pénzügyi intézmények 2015. április 30-ig küldik meg ügyfeleiknek a devizaalapú kölcsönöknél tisztességtelenül elvont összegeket és az egyéb elszámolási tudnivalókat tartalmazó értesítő leveleket. A pénzügyi teljesítés – jóváírás vagy a megszűnt szerződéseknél kifizetés, amennyiben a fogyasztó az elszámoló pénzügyi intézménynél vagy azzal azonos csoportba tartozó pénzügyi intézménynél vezeti a bankszámlaszámát – legkésőbb a megküldéstől számított 15 munkanapon belül történik meg. A megszűnt szerződéseknél az értesítőlevél átvétele után kell a bankszámlaszámot bejelenteni, vagy a pénztári pénzfelvételt kezdeményezni. A forintalapú és a ténylegesen devizában törlesztett hitelek elszámolására később, 2015 augusztusa és szeptembere között kerül sor.

1,7 millió szerződésről van szó

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a piaci szereplőktől bekért adatok szerint a pénzügyi intézmények áprilisig mintegy 1,703 millió – élő vagy már megszűnt – ügyfélszerződésnél küldenek ügyfélértesítőt és számolnak el. E szám nem tartalmazza a korábban kedvezményesen végtörlesztett mintegy 170 ezer hitelt, amelynél az elszámolás nem automatikus, hanem az arra vonatkozó igényt – díj megfizetése ellenében – a pénzügyi intézményhez március 31-ig beérkező kérelemmel lehet kezdeményezni.

Márciusban összességében mintegy 237 ezer, áprilisban pedig mintegy 1,465 millió szerződésnél történhet meg az elszámolás. Az első mintegy százezer értesítőt e héten postázzák a hitelintézetek, a törvény által előírt módon tértivevényes levélben. Néhány bank érintett szerződései harmadánál-negyedénél már márciusban teljesíti az elszámolást. Mások – elsősorban a nagyobb ügyfélállománnyal rendelkező piaci szereplők – ezt hetente azonos nagyságú ügyfélkörre bontva, ütemezve teszik meg a jövő hónap végéig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik