Pénzügy

Nyugdíjpénz: így zsonglőrködtek a vagyonkezelők

nyugdíjas (nyugdíjas)
nyugdíjas (nyugdíjas)

A felügyeleti hatóság friss adatai szerint remekül teljesítettek az utóbbi tíz évben a nyugdíjpénztárak, volt ahol a reálhozam 5 százalék feletti volt.

Nyugdíjpénz

A nyugdíjpénztárak adatszolgáltatása alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2014-es, illetve a 2005-2014. közötti teljesítményeket. Ebből nemcsak a hozamok derülnek ki, hanem az is, hogy melyik befektetésben mennyi pénzt tartanak a tagok, és azt a vagyonkezelők milyen ügyesen forgatták – hívta fel a figyelmet az Azénpénzem.hu.

Az MNB ugyanis kiszámolta a vagyonnövekedési mutatót is: az egy főre jutó vagyonnal súlyozott átlagos ráta jelzi, hogy a pénztártagok befektetése mennyivel gyarapodott. A mutató figyelembe veszi azt is, hogy a hozamot milyen nagyságú vagyonon érte el a tag az elmúlt tíz évben. Így, mint a lap megjegyzi, a kezdeti, kisebb vagyonon elért hozamoknak kisebb jelentőségük van, mint a későbbi, nagyobb vagyonokon elérteknek.

Legek

Összegzésük szerint minimális negatív reálhozam csak két pénztárnál volt, viszont számos kassza ért el 4, sőt akár 5 százaléknál is nagyobb infláció feletti hozamot. A csúcs 18,51 százalék volt 2014-ben.

A legjobb átlaghozamot tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak közül a Bizalom érte el, a leggyengébbet a Honvéd. A magánpénztáraknál a Budapest volt az élen ugyanebben a kategóriában, az MKB pedig a negyedik (igen kis különbség volt egyébként köztük).

Ha kíváncsi, melyik pénztár melyik portfoliója szerepelt a legjobban és legrosszabbul, illetve a vagyonkezelői teljesítmények milyen értékelést kaptak, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik