Pénzügy

Buda-Cash-botrány: Matolcsytól kért segítséget az Igazgyöngy

igazgyöngy alapítvány (igazgyöngy, igazgyöngy alapítvány, )
igazgyöngy alapítvány (igazgyöngy, igazgyöngy alapítvány, )

A brókerbotrány miatt bajba került, a tehetséggondozást felkaroló alapítvány a jegybankelnöktől és az emberi erőforrások miniszterétől vár megoldást áldatlan helyzetében.

Matolcsy György jegybankelnöktől és Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől kért segítséget az Igazgyöngy Alapítvány, amely nehéz helyzetbe került a Buda-Cash-botrány miatt – közölte az 520 szegény gyermek művészeti nevelését és tehetséggondozását végző alapítvány szakmai vezetője kedden az MTI-vel.

L. Ritók Nóra elmondta: az évi 100 millió forintból gazdálkodó alapítványt akkor is 40 millió forint kár éri, ha megkapja a 30 millió forintos kártalanítást az Országos Betétbiztosító Alaptól. Az OBA egyébként szerdától kezdi meg a betétesek kártalanítását. 

Az alapítványnál a kártérítést 16 előfinanszírozású pályázatukhoz használhatják fel. A zárolt számlájukon lévő további 40 millió forint volt az úgynevezett krízislap, amelyből a nehéz helyzetben lévő családokat segítik.
Az alapítvány ebből az összegből szerette volna elindítani a sáfránytermesztést Toldon – mondta L. Ritók Nóra.

Mint beszámoltunk róla néhány napja, az alapítvány vezetője blogján tette közzé, milyen nehézségeket okoz nekik, hogy nem jutnak a pénzükhöz. A Népszabadságnak nyilatkozva pedig arra is kitért, hogy a kártalanítás rajtuk csak részben segít, 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik