Pénzügy

Ők járhatnak a legjobban a CSOK-kal

család, játék, hinta (család, játék, hinta)
család, játék, hinta (család, játék, hinta)

Idén júliustól már használt lakásra is igénybe lehet venni a vissza nem térítendó állami lakástámogatást.

Idén július 1-től elérhető lesz a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), amely újra lehetővé teszi, hogy az ingatlanpiac legnagyobb részét kitevő használtlakás vásárlására is igénybe lehessen venni vissza nem térítendő, állami támogatást. A Duna House adataiból kiderül, hol és mekkora részt vállalhat az állam.

Ettől függ a támogatás

A támogatás mértéke függ majd a megvásárolni kívánt ingatlan alapterületétől, a gyermekek (vagy vállalt gyermek) számától és az energetikai besorolás eredményétől. A támogatás összege 500 ezer és 3,25 millió közé esik a fenti paraméterek alapján, a magasabb összegek azonban csak „A” vagy annál jobb energetikai besorolású ingatlanokra igényelhetőek majd. Az ilyen minősítésű lakások adás-vétele viszont egyelőre viszonylag kis súlyú: az elmúlt fél évben a fővárosi forgalom 6 százalékát és vidéki 10 százalékát tette ki mindössze.

 

Az igénylők zöme így az „alapösszegre” lehet jogosult, amely a gyermekek számától függően 500 ezer és 2,5 millió forint közé esik majd. A legmagasabb összeget egyébként az un. „alacsony energiafogyasztású lakás” után lehet majd igényelni, ami a kormányrendelet értelmezése alapján „olyan lakás, melynek fajlagos primer energiafogyasztása fűtésre legfeljebb 25 kWh/m2 év”. Ez a fűtési energiaszükséglet az un. „passzívház közeli épület” definíciójának felel meg, amelyből elvétve épül hazánkban.

Kik járhatnak a legjobban?

Az alapösszeg jelenti tehát a támogatások zömét. Ha megnézzük a támogatandó kategóriákat a fővárosi és vidéki aktuális ingatlanárak vonatkozásában, kiderül, hogy mely vásárlói csoport jár majd a legjobban. A jogalkotó szociális alapon súlyozta a támogatási összegeket, így a 4 gyermekes családok járnak a legjobban, illetve ezen belül is a vidékiek, akik olcsóbban juthatnak a megfelelő méretű lakáshoz.

Az alábbi táblázat jól mutatja, hogy főváros-vidék összehasonlításban a vidéki vásárlók a lakás árának szinte dupla akkora részét kaphatják támogatásként, mint a fővárosiak. Egy 4 gyermekes budapesti család, ha 100 m2-es lakást vesz, az a Duna House számításai alapján átlag 24,3 millió forint kiadást jelent. Számukra az alapösszeg 2,5 millió forint, ami kerekítve kb. 10 százalékos támogatást jelent. Vidéken egy ugyanekkora ingatlant átlagáron 13,2 millióért vehetnek meg, így a támogatás számukra 19 százalékos lesz. Ezek a legmagasabb arányok. A legalacsonyabb pedig az 1 gyermekes, 55-160 m2 között vásárlóknál jelentkezik, ahol a fővárosban 4 százalék, vidéken a duplája a támogatás aránya.

A CSOK egy másik korlátot is alkalmaz, mégpedig a maximális vételárét. Ez azonban nem fogja jelentősen korlátozni az igénylési lehetőségeket. A budapesti felső korlát például 35 millió forint, amely csak a presztízskerületekben (I., II., V., XII.) vásárolni szándékozókat érintheti, itt ugyanis olyan magasak a négyzetméterárak, hogy ebből az összegből 90 m2 alapterület alatt tudnak vásárolni, amely néhány kategóriát kiejt a listából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik