Pénzügy

Megmenekülhetnek Matolcsytól a magánnyugdíjak

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 02. 06. 08:55

A végelszámolással megfenyegetett magánnyugdíjpénztárak napokon belül elérhetik a túléléshez szükséges 70 százalékos arányt – írja a Világgazdaság.

Korábban a témában:

Körülbelül három hete kampányolnak intenzíven a magánnyugdíjpénztárak a tagoknál, de máris 60 százalék fölött van a tagdíjfizetők aránya. Az állami rendszerbe csak néhány tag lépett vissza, ők komoly reálhozamot kaphatnak.

A Világgazdasághoz eddig eljuttatott adatok szerint a Horizontnál a tagság 67 százaléka már befizette a teljes egyéves tagdíjat, a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál is 60 százalék fölött van az arány, a Szövetségnél a hét elején összesítették az adatokat, akkor 55 százalék körül álltak. Az első hónap, amikorra meg kell lennie a 70 százaléknak, az április lesz.

A négy hazai magánnyugdíjpénztár közül az MKB nem közölte a lappal a friss adatokat, ők voltak egyébként az egyetlen a négy megmaradt intézmény közül, amelynél korábban is volt kötelező tagdíj, ezt 2013-ban és 2014-ben a tagok több mint 30 százaléka fizette be.

A 2015-ös költségvetés megalapozásáról szóló törvény ugyanis kimondja, hogy ha a magánnyugdíjpénztárak tagjainak legalább héttizede nem fizet rendszeresen tagdíjat, el kell rendelni az intézmény végelszámolását. Először októberben vizsgálja majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezeket az adatokat, és ha valamelyik intézménynél a megelőző hat hónapból két olyat talál, amelyben alacsonyabb volt a tagdíjfizetési arány, bezáratja a pénztárat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.