Pénzügy

Matolcsyék lépését nem helyesli az EKB

EKB (EKB)
EKB (EKB)

A hétfői jegybankok konferenciáján határozott kritikát kapott az MNB most felálló rossz bankja miatt.

A Portfolio.hu az egyik előadás írott változatában olvasta, hogy a gyenge mikrofelügyelet és a nem teljesítő hitelek ebből származó magas szintje Benoit Coeuré, az EKB igazgatóságának tagja szerint konfliktusokat szülhet az egyes gazdaságpolitikai területek között. Példaként Coeuré megemlítette, hogy a rossz bankok vagy eszközkezelő társaságok felállítása során (ahogy Szlovéniában és Spanyolországan is történt) nem szabad, hogy összemossák a fiskális és monetáris politikai hatóságok hatáskörét.

Úgy tűnik tehát, az Európai Központi Banknál nem lelkesednek azért, ahogyan az MNB által felállított rossz bankot (MARK Zrt.) a jegybank látná el pénzügyi forrásokkal. Az EKB szerint ugyanis a jegybanknak hosszú távon fizetőképes bankok számára kell pénzügyi segítséget nyújtania. A jegybanki rossz bank felállításának egyik kimondott célja pedig épp a hitelezéshez szükséges hosszú távú fizetőképesség erősítése a bankszektorban.
Az eszközkezelők feltőkésítését Coeuré szerint inkább a magánszektornak kell biztosítania. És ha ez nem lehetséges, akkor sem a jegybanknak kell beavatkoznia.

Részletekért kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik