Pénzügy

Rogán nekiment a kenyér árának

rogán a pékes egyeztetésen (rogán antal, )
rogán a pékes egyeztetésen (rogán antal, )

A pékszövetséggel és az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségével egyeztet a Fidesz frakcióvezetője a péktermékek áráról. A szövetség elnöke szerint nem tudják most csökkenteni az árakat.

Kapcsolódó cikkek

A találkozót Rogán Antal kezdeményezte. A kormánypárti politikus korábban úgy nyilatkozott, érdemes lenne megvizsgálni, miért nem csökken a termékek ára, miközben az üzemanyag jóval olcsóbb lett. A fogyasztói árak alakulása miatt egyébként múlt héten vizsgálatot indított a nemzetgazdasági tárca. A pékszövetség korábban a benzinárak emelkedésére hivatkozva emelte árait – írja az mno.hu.

Rogán a találkozó után közölte,özölte, az egyeztetést a kereskedőláncok képviselőivel folytatják, mert a végső fogyasztói árat ők alakítják ki. A politikus arról is beszélt, hogy vizsgálatot kezdeményez az albán pékségek közteherfizetésével kapcsolatban.

A Hír TV helyszíni tudósítója beszélt az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének titkárával. Szöllősi Réka azt mondta, azért nem lettek olcsóbbak a péktermékek, mert az árakat nemcsak az üzemanyagár befolyásolja, hanem egyéb költségek is terhelik a termelőket, példaként említette az útdíj bevezetését vagy a vasárnapi zárva tartást. Szöllősi Réka hozzátette: nem jó, hogy a kormány beleszól az árképzésbe, mert ez veszélyezteti a versenyképességet.

Septe József, a pékszövetség elnöke a tárgyalás után kijelentette: a jelenlegi költségszerkezet nem teszi lehetővé nekik a sütőipari termékek árának csökkentését.

DK: Rogán csökkentse a gáz árát és az áfát, olcsóbb lesz a kifli

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Rogán Antalt, hogy ne a pékeken kérje számon a kenyér és a kifli árát. Szerintük neki, mint a Fidesz frakcióvezetőjének, módja és lehetősége van arra, hogy tegyen az árak mérsékléséért. Ennek egyik módja, hogy a gáz világpiaci árának csökkenését átvezetik a hazai rendszerbe, a másik, hogy a világrekord, az Orbán-kormány által bevezetett 27 százalékos áfát csökkentik – fogalmaznak.

Ezen kívül minden más fideszes szöveg csupán mellébeszélés, Rogán esetében pedig menekülés a személyét ért korrupciós botrányok elől – zárja a DK közleményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik