Pénzügy

Útdíj – 1 nap alatt 42 szervezettel egyeztettek

útdíj (útdíj)
útdíj (útdíj)

Nem mondhatják az érintettek, hogy panaszaik nem találtak meghallgatásra: alighanem rekordnak is beillő tempóban egy nap alatt mindenkit lezavart a minisztérium.

Útdíj

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban hétfőn másfél órás időközönként adták a kilincset egymásnak azok a szervezetek és személyek, akik bejelentkeztek útdíj témájában egyeztetésre – írta a Népszabadság. Vagyis nagyjából azok, akikkel még a bevezetés előtt illett volna beszélni.

Jegyzőkönyvbe vették a panaszokat

A lap beszámolója szerint összesen 42 szervezettel egyeztettek hétfőn. Elsőként a hatóságok (és tőlük is kaptak kritikát!) és a tudományos élet képviselőjével ültek le a minisztériumi emberek. Majd 17 különféle szervezet következett a fuvarozói érdekképviseletektől a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak képviseletéig. Harmadik körben pedig kilenc önkormányzati társulás képviselőit hallgatták meg.

Az egyeztetéseket a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke úgy jellemezte, hogy egyoldalúak voltak. Kovács Kázmér szerint ugyanis a kérdéseire senki nem kapott választ. Viszont a panaszokat (amiket a többség már egyébként is jelzett) hivatalos jegyzőkönyvben feljegyezték.

Bekerült többek között, hogy elhibázottnak tartja a Magyar Autóklub az útdíjrendszer kiterjesztésének koncepcióját. Kovács szerint az 1470 forintos szolgáltatási díj beszedése a „próbaüzem” alatt ellenkezik a Ptk.-val (ezt azoknak kellene utólag megfizetniük, akik januárban matrica nélkül használták a fizetős szakaszokat).

Hétfőig egyébként már majdnem félmillió darab megyei matricát adtak el, annak is a zömét Pest megyében.

Úgy tudni, a kormány szerdai ülésén már tárgyalnak is a minisztérium által feljegyzett panaszokról, és azok esetleges orvoslásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik