Pénzügy
mnb (mnb)

Az MNB közzétette a kamatváltoztatási mutatókat

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2015. 01. 07. 15:24

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette honlapján a pénzintézetek által alkalmazandó kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatókat, valamint a különböző referenciakamatokat.

Korábban a témában:

Az MNB közleményében kiemeli: az elfogadott mutatók leírását a fair, az etikus bankrendszer néven ismertté vált törvénynek megfelelően publikálta. Az elfogadott mutatók a jegybank szerint biztosítják, hogy a hitelkamatok változása objektív, átlátható és követhető lesz.

Ez a cél

Az etikus bankrendszerről szóló törvény átláthatóvá és így követhetővé teszi a fogyasztói hitelszerződések kamatának alakulását. E törvény alapján a pénzügyi intézménynek a három évet meghaladó futamidejű hiteleknél a hitelkamatot, illetve a referencia kamatlábhoz kötött – így változó kamatozású – hitel esetében a kamatfelárat legalább hároméves kamatperiódusra előre kell rögzítenie – emlékeztet az MNB.

A kamatot vagy a felárat a hitel teljes futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal van lehetőség módosítani. A hitelkamatot legfeljebb a kamatváltoztatási mutató, a kamatfelárat pedig legfeljebb a kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig módosíthatja.

És ez az eszköz

A pénzügyi intézmények a Magyar Nemzeti Bank részére 2014 decemberében nyújtották be az általuk – a fogyasztói kölcsönszerződések esetén – alkalmazni kívánt különböző kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatókat, valamint a különböző referenciakamatokat. A nemzeti bank megvizsgálta a beadványokat, majd közzétette a hatályos kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatók, valamint a referenciakamatok leírását.

Ebben öt táblázat szerepel: Összefoglaló táblázat a hatályos kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatókról, valamint referenciakamatokrólForint kamatváltoztatási mutatókForint kamatfelár-változtatási mutatókDeviza kamatváltoztatási mutatókDeviza kamatfelár-változtatási mutatók.

Így működik majd

A jegybank szerint az elfogadott mutatók biztosítják, hogy a hitelkamatok változása ténylegesen bekövetkezett, tételesen meghatározott, objektív változás miatt történik, ami egyértelmű, érthető és átlátható lesz az ügyfél számára. A mutatók ezen felül biztosítják, hogy a változás arányos és szimmetrikus legyen.

Az elfogadott mutatók közül a pénzügyi intézmények bármelyiket használhatják, ezért ügyfelenként eltérhetnek a hitelkamat változását megragadó tényezők. Az ügyfél a saját kamatváltoztatási vagy kamatfelár-változtatási mutatóját, illetve alkalmazott referenciakamatát a szerződésben ismerheti meg, illetve ennek alakulását az MNB honlapján követheti nyomon.

Az ügyfeleknek lehetősége van a bank által megjelölt mutató helyett másikat kérni, végső soron pedig más bankhoz is fordulhatnak. A már fennálló tartozásoknál az új kamatperiódust megelőzően (kamatemelés esetén) van lehetőségük díjmentes hitelkiváltásra, és ezzel akár más mutatóval rendelkező konstrukció választására. A szerződés futamideje alatt a mutató típusa azonban csak az ügyfél és a bank közös megegyezése alapján változhat meg.

Követhetőek lesznek a kamatok

Az MNB a honlapján létrehoz egy külön oldalt a fair bankrendszert meghatározó mutatók leírására és követésére. Ez az oldal nemcsak tájékozódni segít az ügyfeleknek, de a fogyasztók nyomon követhetik a kamatban, illetve a referencia kamatlábhoz kötött – így változó kamatozású – hitel esetében a kamatfelárban bekövetkezett változásokat is. Az ügyfelek ezen az oldalon a változás összetevőit is részletesen megismerhetik.

Az oldal – mely az MNB honlapján keresztül lesz elérhető – 2015. január 8-tól kezdve látogatható, míg a mutatók értékeit 2015. március 5-től teszik közzé.

Mivel a mutatók alapján átárazás legkorábban három év múlva történik, így addig ez csupán a minél szélesebb transzparenciát szolgálja az ügyfelek számára. A változó kamatozású, referencia kamathoz kötött hitelek esetén ugyanakkor már azonnal információval szolgál a referencia kamatok változása, amely akár havonta módosíthatja a törlesztőrészletet – írja az MNB.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.