Pénzügy

Tovább szakadhat a forint

euro(210x140).jpg (euró, pénz, bankjegy, hamis,)
euro(210x140).jpg (euró, pénz, bankjegy, hamis,)

A kedvezőtlen nemzetközi pénzpiaci környezet nem kedvez a forintnak, de sokat rontott a helyzeten a magyar gazdaság lassulásáról érkező hír is. Dél körül ismét gyengülésbe kezdett a magyar deviza, és nem kizárt a további árfolyamromlás sem.

A forint

Nem sikerült jól az évkezdés – mondta elöljáróban a K&H Bank vezető elemzője, Németh Dávid, amikor arról kérdeztük, mi a mai látványos forintgyengülés oka. Mint írtuk, rövid időre 320 felett is járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz, amely hároméves mélypontot jelent.

Nemzetközi és magyar oka is van

Németh Dávid szerint elsősorban a kedvezőtlen nemzetközi körülmények húzták a mélybe a forintot. Ezek között említette a december óta tartó rubelválságot, aztán az előrehozott görög választásokat, ahol az is benne van a pakliban, hogy a hellének esetleg kilépnek az euróból. S persze az okok közé tartozik az is, hogy az eurózóna nem teljesít valami fényesen, és hogy sokan az euró gyengülésére spekulálhattak.

Van azonban mai, magyar ok is, ez pedig a legfrissebb beszerzési menedzserindex-mutató (BMI), amely elég rossz lett: nem vetít előre további bővülést, és a magyar gazdaság lassulását jelzi.

Bokros Lajos szerint

Aggasztó adat jött: gyengült a BMI

Tavaly decemberben 50,7 pontra csökkent a beszerzési menedzserinx értéke az előző havi 55 pontról – jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
A tavaly decemberi érték magasabb az elmúlt három december 50,0 pontos átlagánál, de az is gond, hogy elmaradt az 52,5 pontos hosszú távú átlagtól.
A BMI értékéről egyébként azt kell tudni, hogy 50 pontnál van az a határ, amely elválasztja a növekedést a visszaeséstől.

Rosszabbul teljesítettünk

Az előző havinál alacsonyabb BMI-indexet a termelési mennyiség és az új rendelések csökkenése, a szállítási átfutási idő meghosszabbodása okozta.
A decemberi termelési mennyiség átlag alattinak számít, az elmúlt 18 évben egyszer volt kisebb az index értéke ebben a hónapban. Az új rendelések indexe erősebben csökkent, állománya azonban magasabb lett, és felülmúlja az 1995 óta mért hosszú távú átlagot, valamint az elmúlt három év átlagát is.

A késztermékkészletek szintje decemberben szintén alacsonyabb lett. A korábbi decemberi értékeket nézve az idei átlag alattinak mondható, és az ötödik legalacsonyabb 1995 óta. 

A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent novemberhez képest, és háromhavi bővülés után először jelzi az import mennyiségének újbóli csökkenését. Az exportindex értéke szintén csökkent az előző hónaphoz képest és már az 50,0 pontos határ alá került. Korábban 2012 decemberében 42 hónap után került 50,0 pont alá az index, de azt követően 2013 május kivételével folyamatosan bővülést jelzett. Így most tizennyolc hónapos bővülés szakadt meg.

A foglalkoztatás mutatója viszont továbbra is 50 pont felett maradt és 1995 óta a harmadik legjobb decemberi érték volt (ami nyilván nem független a felduzzasztott közfoglalkoztatástól).

További forintgyengülés is jöhet

Németh Dávid szerint azt sem lehet kizárni, hogy a forint nem áll meg a lejtőn, és eléri a 2012-es év eleji 324 körüli értéket az euróval szemben, ami történelmi mélypontnak számítana. De mivel akkoriban sokkal inkább voltak alapvető magyar okai a gyengülésnek (IMF-vita, az MNB függetlenségének kérdése, stb.), mint most, így azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy mégsem zuhan tovább a forint. Vagyis elképzelhetőnek tartja azt is, hogy 315-320 körüli szinten stabilizálódik az árfolyam az euróhoz mérve.

A nemzetközi környezet most kétségtelenül nem segít minket, és a forint nem túl jól reagál már a feltörekvő devizákhoz képest. Ezt mutatja, hogy a lengyel zlotyi például kevésbé gyengült ma, mint a magyar fizetőeszköz.

A jövőre nézve kérdés, hogy hogyan alakul az orosz helyzet, milyen növekedési adatok jönnek majd, és hogy vajon az euró továbbgyöngül-e vagy sem.

Így bukdácsol a forint

Az euró árfolyama hétfő reggel hétkor 318,52 forint volt, majd felkúszott 320 fölé, azóta kissé visszanyugodott, és délelőtt tízkor 319,17 forint volt, majd némi erősödést követően 11 óra után megint erre a szintre süllyedt vissza, de dél körül ismét 319,5-ig gyengült.

A dollár jegyzése a reggeli 266,87 forintról délelőttre 267,09 forintra nőtt. A svájci frankért reggel 265,05 forintot kellett adni, délelőtt 265,64 forintot. A japán jen árfolyama 2,2143 forintról 2,2189 forintra nőtt. 

Az eurót délelőtt 1,1951 dolláron jegyezték, 0,04 százalékot erősödött a dollárral szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik