Pénzügy

Nyolcvanmilliárddal tartoznak a kórházak

És ez csak az az összeg, amit az orvostechnológiai beszállítóknak nem fizettek ki. A forgalmazók állításuk az ellehetetlenülés szélén vannak. A krízis szerintük életmentő műtéteket is veszélyeztethet. A piac szereplői fordított és mérsékeltebb áfát szeretnének.

Nyolcvanmilliárd forintnyi, az orvostechnológiai eszközöket beszállító cégekkel szemben fennálló tartozást görgetnek maguk előtt a hazai kórházak. A gyógyításhoz sok esetben elengedhetetlen eszközöket biztosító, jellemzően hazai beszállítók kritikus pénzügyi helyzetben vannak, mivel folyamatosan növekednek a kintlévőségeik, miközben hozzávetőlegesen az éves árbevételük egészével előfinanszírozzák a kórházakat. A cégek ellehetetlenülése miatti eszközkiesés akár életmentő műtéteket is veszélyeztethet.

A NAV is tartozik

Hónapról hónapra növekszik a tartozás

A kórházak által maguk előtt görgetett beszállítói tartozások mintegy 80 milliárd forintos összege ráadásul hónapról-hónapra növekszik. Az összeg fele legalább hatvan napja, vagy régebben lejárt tartozás, de az összeg mintegy 5 százalékára már egy éve várnak a beszállítók. (Az egészségügy teljes lejárt tartozása egyébként 53 milliárd forint volt nemrégiben. Ez alapján a lejárt tartozás négyötöde az orvostechnológiai beszállítókhoz köthető.)

A probléma számos magyar tulajdonú, közepes méretű beszállító céget is érint. Ezek a vállalatok jellemzően utolsó tartalékaikat mozgósítják, a kifizetések elmaradása jó részüket tevékenységük beszüntetésére kényszerítheti.

Jelenleg az eszközök felhasználás előtt átlagosan 120 napot töltenek el a kórházi kihelyezett raktárakban, vagy a beszállítók alapraktáraiban. A kifizetésükre rendszerint a felhasználást követő 150-ik nap körül kerül sor. A számokat összeadva, ez voltaképpen azt jelenti – amennyiben az eszközöket terhelő 27 százalékos általános forgalmi adót is figyelembe vesszük –, hogy a beszállító cégek saját forrásaikból, közel egy éven keresztül előre finanszírozzák a kórházakat úgy, hogy ez a helyzet évről-évre romlik– ecsetelte a helyzet súlyosságát Csipő Georgina, a piaci szereplők által életre hívott Összefogás a Fenntartható Egészségügyért szakmai program koordinátora.

Mivel az eszközök sok esetben rövid felhasználhatósági idővel rendelkeznek, a selejtezés, amely legjobb esetben is a készletek 3-4 százalékát érinti, tovább súlyosbítja a beszállítók helyzetét, hiszen ezeket az eszközöket veszteségként kénytelenek a cégek leírni – tette hozzá.

A beszállító kkv-k a fennmaradásért küzdenek

A hazai tulajdonban lévő orvostechnológiai gyártó és forgalmazó cégek mindegyike kis- és középvállalkozás, árbevételük a legnagyobbak esetén is csak elvétve éri el a néhány milliárdos szintet, és természetesen a forráshoz jutási képességük is jóval korlátozottabb, mint a nagyvállalatoké. A kórházak okozta likviditási nehézségeik miatt többségük a fennmaradásért küzd. Tudunk olyan beszállítóról, aki a kintlévőségei miatt képtelen volt időben rendezni a gyártók felé a számláit, ezért felmondták a képviseleti szerződését – említette meg a koordinátor. Ami jól mutatja szerinte, hogy a kórházi körbetartozás jelensége milyen jelentős károkat okozott, nemcsak az adott vállalatnak, de áttételesen a hazai egészségügynek és nemzetgazdaságnak is.

Életmentő műtéteket is veszélyeztethet

A beszállító cégek esetleges csődje a betegellátásra is jelentős hatással lehet szerinte. Egy így fellépő termék- vagy eszközhiány akár életmentő műtéteket is veszélyeztethet, hiszen olyan eszközökről van szó, amelyeket például szívműtétekhez, agyvérzéskezeléshez és egyéb komplex beavatkozásokhoz használnak.

Pedig a helyzet az Összefogás a Fenntartható Egészségügyért szakmai program szakértői szerint a vonatkozó szabályozási és finanszírozási környezet változtatása nélkül is jelentősen javítható lenne. A szakértők szerint ráadásul így pénzügyi források bevonása nélkül, minden érintett számára kedvező irányba terelhető a folyamat.

Fordított áfát javasolnak

Az érintettek úgy vélik, hogy a legfontosabb elem a fordított áfafizetés bevezetése lehet. A magyar és az uniós jogszabályi környezet által is jól ismeri intézményi gyakorlat egy olyan pénzügytechnikai-jogi megoldás, amely már önmagában is jelentősen enyhítené a kórházak likviditási problémáinak következményeit Csipő szerint.

A másik szakmai javaslat kapcsán kiemelte: érdemes megfontolni az orvostechnológiai eszközök esetében is a gyógyszereknél alkalmazott 5 százalékos kulcsra leszállítani az általános forgalmi adó mértékét, hiszen jelenleg például egy műszív vagy egy mesterséges szívbillentyű árát is a magasabb áfa terheli.

A gyors beavatkozás nemcsak nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű, hanem azért is, mert az intézményi adósságállomány késedelmes rendezése a külföldi tulajdonú cégek monopol helyzetéhez, emelkedő árakhoz, valamint az eszközkínálat és az eszközfelhasználási lehetőség csökkenő diverzifikációjához vezet, ami orvosszakmai szempontból és az ellátásbiztonság szempontjából sem kívánatos helyzetet teremt – érvelt a minél előbbi beavatkozás szükségessége mellett az Összefogás a Fenntartható Egészségügyért szakmai koordinátora.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik