Pénzügy

Eltűnt nyugdíjasok – ezt tette az új szabályozás

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2014. 09. 10. 10:41

Nem hogy nem nőtt tovább a nyugdíjasok száma az idei első félévben, hanem kissé még csökkent is. Ami nem meglepő, ha belegondolunk, hogy emelkedett a nyugdíjkorhatár.

Korábban a témában:

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint 2,014 millióan kaptak június végén öregségi nyugdíjat. Ami azt jelenti, hogy csekély mértékben ugyan (16 ezer fővel), de csökkent december óta az időskori ellátásban részesülők száma – figyelt fel rá a Napi.hu.

A magyarázat is kézenfekvő, hiszen az idén fél évvel emelték a nyugdíjba vonulás korhatárát, így már csak a tavalyinál fél évvel később, 62,5 éves korban lehet letenni a lantot. A nyugdíjkorhatár a továbbiakban évente emelkedik egy fél évvel, így végül akik 1957-ben vagy később születtek, már majd csak 65 éves korukban vonulhatnak nyugállományba.

Női nyugdíj

Kevesebb öregségi nyugdíjas, kicsit több ellátással

Az öregségi nyugdíjasok száma egyébként két és fél éve minden hónapban emelkedett egy kicsit, ez a növekedés állt meg idén, és februárban csökkenésbe csapott át, úgy, hogy már az első negyedév is mínuszos volt. Csak a nők negyvenéves kedvezményes nyugdíját megszerzők száma emelkedett, ők már 115 ezren voltak, és átlagban kicsivel az öregségi nyugdíjak feletti összeget kaptak (116 642 forintot).

Az átlagnyugdíjak is hónapról hónapra emelkedtek, most éppen 116 041 forintot tett ki a teljes ellátás. Az átlagnál jóval többet a fegyveres testületek 1955 előtt született korhatár előtti nyugdíjasai kaptak, (205 ezer forint felett), akiknek még 2011 előtt állapították meg a nyugdíját, kedvezőbb szabályok alapján. Ők is egyébként egyre kevesebben vannak, már csak 6,8 ezren.

A nyugdíjhoz képest a rokkantsági (és rehabilitációs) ellátás összege átlagban alig több mint 66 ezer forint, és bár az ellátottak száma hónapról hónapra kicsivel csökken (mert feltehetőleg elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt), még mindig 412 ezren kapnak havonta ilyen keveset.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.