Pénzügy

Újra támad a telefonkönyves csaló

Mostanában megint megszórta a vállalkozásokat megtévesztő leveleivel az egyszer már 2012-ben a versenyhivatal által megbüntetett Telefonkönyv Magyarország Kft. Úgy tűnik, az akkor kiszabott kis híján 1,5 millió forintos büntetés nem volt nekik elég visszatartó erő ahhoz, hogy többé ne próbáljanak senkit csőbe húzni.

Az átvágás ugyanaz, a forma is. A levél olyan, mintha számla lenne, van sorszáma, kelte, befizetési határideje, fizetési módja, és összesen sora: 37 400 forint. Szinte ez az egyetlen, ami változott, korábban beérték 34 900 forinttal is. Ezért ígéretük szerint megjelenítik a vevőt a „2014-2015-ös Telefonkönyvben”.

Nagyobb méretért kattintson a képre!

Szerepel még a levélen ügyfélszám is, mintha már ügyfél lenne, aki megkapta. Vagyis mintha már szerződésben állna. És a címzettet előfizetőként is feltüntetik. Ráadásul a levél határozottan emlékeztet egy Telekom számlára.

Egyetlen szó azonban tényleg nem szerepel benne, az, hogy „számla”. De ez csak annak tűnik fel, aki nagyon tüzetesen megnézi.

Nagyobb méretért kattintson a képre!

Ha fordítunk

A hátoldalról (elég apróbetűs) aztán kiderül, hogy a számlának látszó levél nem számla, nem alkalmas adóügyi elszámolásra sem. Hanem csak egy ajánlat. Amit ha elfogadunk (vagyis fizetünk), akkor rögtön egy évre szerződtünk. Ami azt jelenti, hogy kapásból 149 600 forintra kötelezzük el magunkat. Ami aztán automatikusan meghosszabbodik egy évvel, hacsak le nem mondjuk.

Aki fizetett már, az is elállhat egyébként a szerződéstől, méghozzá indoklás nélkül, de csak 10 napon belül. Ilyen esetben elvileg 30 napon belül visszautalják a pénzt. És hogy mit kap cserébe, aki fizet és nem lép vissza? Ezt is megkíséreltük kideríteni.

A szolgáltatás: minimáldizájn, ötvenes toplista

A levélben említett telefonkönyv nem papíralapú kiadvány, hanem online. Az oldal dizájnja, a kivitel meglehetősen fapados. A hátoldali információ értelmében aki fizet, annak kiemelik a hirdetését. Ilyet nem láttunk ott. Viszont kategóriánként (függetlenül attól, hogy zárójelben hány elemű tartalmat jeleznek) megjelent egy 50-es lista. Név, telefonszám (mondjuk az sem volt elsőre egyértelmű, hogy a furcsán tagolt számsor telefonszám), és cím. Gondoltuk, biztosan ez a kiemelés.

Találomra felhívtunk pár céget, vajon ők akarták-e, hogy ebben a listában szerepeljenek? És fizettek-e érte? Kiderült, hogy nem. És nem is tudtak róla, hogy fent vannak. Egyikük megemlítette, hogy telefonon megkeresték, de elutasította az ajánlatukat. Ő számlát még nem kapott. Egy másik cég meg rögtön számlát kapott, amit azonnal ki is dobott, mert már hallott korábbról a csaló cégről.

Minden kezelő foglalt… vagy mégsem?

Már kezdtünk letenni arról, hogy a céget elérjük, mert az oldalukon talált e-mail cím hibás volt. Telefonkönyves cégnél elég furcsa, de más elérhetőség nem is volt az oldalukon. Az e-cégjegyzék alapján találtunk egy másik, gmailes címet is, oda is elküldtük, de válasz a cikk megjelenéseséig nem érkezett.

A számlának tűnő levélen talált telefonszám megcsörgetésekor pedig egy gépi hang azt mondta be, hogy minden kezelő foglalt, stb. De aztán többedik próbálkozásra mégiscsak felvette a telefont egy callcenteres.

Tőle azt az információt kaptuk, hogy aki fizetett, az szerepel a listában. (Holott előzőleg megtudtuk, hogy nem.) A leveleket pedig, mint elmondta, vásárolt adatbázis alapján küldték ki.

Arra nem tudott választ adni, hogy a „telefonkönyvben” miért csak 50 név jelenik meg, és hogy mi is az a kiemelés, amiért tulajdonképpen fizetni kellene. Hanem még egyszer elmondta, hogy csak az van fent, aki fizetett. Azon egyébként maga is elcsodálkozott, hogy a nevek nincsenek abc-sorrendben.

Rákérdeztünk, hogy ha ötvenegyedikek vagy mondjuk századikak vagyunk, akkor egyáltalán megjelenünk-e, de azt mondta, ő nem tudja, hogy ez az egész hogy is van. A cégvezetőhöz pedig nem tudott telefonszámot adni, de visszahívást ígért, ha a főnök bent jár.

50 milliós árbevétel, szerény nyereség

A céget egyébként 2011 november 23-án alapította, 5 millió forinttal, Herczeg Attila. A kft. fő tevékenysége adatfeldolgozás, web-hosting szolgáltatás. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a 2011. december és 2012. március közötti megtévesztő reklámozási gyakorlatuk miatt büntette meg őket.

2011-ben a cég 45 ezer helyre küldte ki megtévesztő levelét, és 14,9 millió forint árbevétele volt. (Szűk két hónap alatt, november-decemberben!) Ennek tizedét kellett befizetniük bírságként.

Ja, egyébként az Index már 2012-ben is azt írta róluk, hogy „visszatértek” a csalók. A tulaj előző, hasonló cége ellen ugyanis 2009-ben indított a GVH eljárást.

Bírság ide, vagy oda, továbbra is él és virul a cég

Az e-beszámoló szerint a kft.-nek tavaly 45 millió forint felett volt a bevétele (egy évvel korábban még 56 millió forint felett). Amiről persze nem tudjuk, hogy pontosan miből tevődött össze, azonban feltesszük, hogy a telefonkönyves bizniszből.

Jelentős anyagjellegű ráfordítást is kimutattak (ami egy megkérdezett könyvelő szerint elég furcsa ilyen típusú tevékenységnél), így a cég mérleg szerinti adózott eredménye mindössze 800 ezer forint volt az idén (tavaly még majdnem 1,5 millió forint állt a mérlegükben).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik