Pénzügy

Lecsapott a dohánypiacra a NAV

Fél év alatt annyi illegális dohányterméket foglaltak le, mint tavaly egész évben.

Több mint 70 millió szál illegális cigarettát foglaltak le az idén az első fél évben a nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, annyit, mint tavaly az egész évben – írta az MTI a Magyar Nemzet alapján.

A lap hétfői számában a NAV tájékoztatása alapján arról számoltak be, hogy a cigaretta mellett 1,5 tonna fogyasztási dohányt és egy tonna vágott dohányt is kivontak a pénzügyőrök a feketepiacról.

Suller Attila, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője elmondta, hogy a szervezet az idén különös erőket mozgósít a dohányügyi visszaélések felderítésére. Új technikai eszközöket is alkalmaznak. A pénzügyőrök mind rendszeresebben keresik fel azokat a településeket is, ahol nincsenek nemzeti dohányboltok.

Elmondta, hogy az idén nagyjából ezer közérdekű közlést vizsgáltak ki. Számos bejelentés érkezett állampolgároktól, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től és trafikosoktól is.

Valóban drága egy doboz cigaretta?

A csempészet akkor indul be, ha megéri, mert az árak elszabadultak. De tényleg olyan drága a dohány nálunk? Európában egy doboz cigaretta átlagára az alacsonyabbak közé tartozik: Koszovó és Bulgária mellett nálunk alacsonyak az árak, aminél már csak Szerbia, Bosznia, és a posztszovjet régió Afrikát idéző árai alacsonyabbak (de Marokkóban drágább a bagó, mint Ukrajnában). Románia, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Csehország, Lengyelország mind drágább cigarettát szív, mint mi. Kérdés persze a vásárlóerő, és a regionális eltérések – Budapesten könnyebben adnak egy ezrest a dohányosok egy pakliért, mint Borsodban vagy Somogyban.

Ezért is terjed a sodrás: egyre többen állnak át a vágott dohányra és a sodrásra, olyanok is, akik évtizedek óta ragaszkodnak egy cigarettamárkához, hisz így akár felére csökkenthetik egy szál cigaretta árát – egy szál 50 helyett sodorva csak 30 forintba kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik