Pénzügy

380 milliárdos megszorítást kaptak a nyugdíjasok

A Policy Agenda elemzése szerint a kormány – az önfényezéssel ellentétben – nem védte meg a nyugdíjasokat a válság negatív hatásaitól, sőt jelentős megszorításokat hajtott végre a nyugdíjrendszerben.

A kormány egyik állandó érve, hogy a nyugdíjasokat megvédték a válság negatív hatásaitól. Ugyanakkor a legnagyobb átalakítások az elmúlt években éppen ezen a területen zajlottak le. A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálja, hogy nincs-e ellentmondás a politika szlogen és a tettek között, és valóban a kormány erőn felül kiállt-e a nyugdíjasok mellett vagy csak „önfényezés” zajlik.

Lehet, hogy megvezetnek bennünket?

Kevesebben kapnak nyugdíjat

A válság évében a nyugdíj előtt állók, vagy a nyugdíjkorhatárt betöltöttek száma (60 év felettiek) 2,19 millió fő volt. A Népességtudományi Kutatóintézet előrejelzése szerint idén már 2,4 millió ember lesz Magyarországon, akik betöltötték a 60. életévüket. Ez 9,5 százalékos emelkedést jelent. Magyarországon az elöregedő társadalom nem azt jelenti, hogy a nyugdíjrendszerben is többen lennének – hangsúlyozza az elemzés. A válságot megelőzően (2008 áprilisában) még 3,05 millióan kaptak nyugdíjat, vagy nyugdíjszerű ellátást. Ez a létszám 2014 áprilisára 2,78 millió főre csökkent, amely 9 százalékos csökkenést jelent.

Vagyis: bár életkori alapon több ember került be a munkaerőpiaci szempontból veszélyeztetett évekbe, vagy érte el a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjban részesülők száma mégis csökkent. Ennek több oka is van. Egyrészt a rokkantnyugdíj rendszerének teljes átalakítása, és a korábbi rokkantnyugdíjasok egy részétől a korábbi ellátás elvétele, míg a másik ok az, hogy a korhatár előtti nyugdíjasoktól, a szolgálati nyugdíjasok egy részétől szintén elvették a korábbi ellátást. Ugyanakkor több mint 100 ezer fővel növelte a nyugdíjban részesülők létszámát a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nőkre bevezetett kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőség.

A gyerekszám és a nyugdíj

Hol a pénz?

A Policy Agenda szerint érdekes tendenciát mutat az is, hogy az állam mennyit költ a nyugdíjellátásra. 2008-ban még 2891 milliárd forintot osztottak így szét, az idén a tervek szerint ez 2954 milliárd forint lesz. Ez mindössze 2,2 százalékos növekedést jelent, amely a GDP-hez viszonyítva már csökkenést jelent. 2008-ben még a GDP 10,9 százalékát költötte az állam a nyugdíjrendszerre, 2014-ben ez az arány 9,6 százalékra csökkent. Azaz a bruttó hazai össztermék 1,3 százalékát a válság óta kivonták a magyar kormányok a rendszerből. Ez a hat évvel ezelőtti arányhoz hasonlítva 380 milliárd forint megszorítást jelent.

A képet árnyalja, hogy 2008 óta 27,7 százalékkal emelkedett a nyugdíj összege, legalábbis annak, aki már hat évvel ezelőtt is nyugdíjas volt. A nyugdíjak egy főre vetített nominális értéke azonban ennél nagyobb emelkedést mutat. 2008 áprilisában még 74 568 forint volt az átlagosan folyósított összeg, 2014 áprilisában ez 103 527 forint. Azaz 39 százalékkal kap többet átlagosan az, aki benne van a rendszerben, mint az, aki 6 évvel ezelőtt kapott ellátást. Ez a mérték elsőre jól hangzik, de ha összevetjük a korábbi adatokkal (átlagos emelés mértéke, illetve a rendszerből kikerülők száma), akkor az látszik, hogy a statisztika azért lett jobb, mert az átalakítások miatt sokan kiestek az állami nyugdíjrendszerből a támogatotti körből azok közül, akik amúgy is kis összeget kaptak. Ezek pedig leginkább a megváltozott munkaképességűek közül kerülnek ki.

Eltérő válságkezelés 

Az Európai Unió statisztikai szervezetének (Eurostat) adatai azt mutatják, hogy versenytársaink eltérően reagáltak a válság miatt kialakult helyzetre a nyugdíjrendszer szempontjából. A Visegrádi-országokkal, Szlovéniával, Horvátországgal, Bulgáriával, Romániával és a Balti-államokkal összehasonlítva Magyarországot az látszik, 2011-ig Litvánia után náluk volt a legkisebb növekedése a nyugdíjrendszerre fordított kiadásoknak. Magyarországon 4 százalék volt az emelkedés mértéke, míg a sorban előttünk állóknál átlagosan 20,5 százalék.

A következő években nyilvánosságra kerülő adatok még rosszabbak lesznek számukra, mivel ahogy korábban is bemutattuk 2014-ben várhatóan csökken 2011-hez viszonyítva a kiadások összege, miközben versenytársaink ezen a fronton is elhúznak mellettünk. A válságot követően a magyar kormányok jelentős megszorításokba kezdtek a nyugdíjrendszerben. Ennek első lépése a Bajnai-kormány idején kényszerhelyzetben megszüntetett 13. havi nyugdíj volt, amelyet azután az Orbán-kormány alatti nyugdíjrendszerből kiszorítás politikája követett.

A majdnem 300 ezer fővel kevesebb ellátott tette ehetővé, hogy azok, akik bennemaradtak a rendszerben, néha az inflációnál is nagyobb emelést kapjanak. Ez azonban nem fedi el azt a tényt, hogy sokan kerültek képletesen az út szélére, és róluk szándékosan megfeledkezett a kormány. Ez a politika álságos, mivel keményen megszorításokra épít, miközben csak azok eredményeit mutatja fel, akik a reform „túlélői” – vonja le a végkövetkeztetést a Policy Agenda.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik