Pénzügy

Nehéz hónapok várnak még a devizásokra

Négy-öt hónapot várniuk kell még a devizahiteleseknek az alacsonyabb törlesztőkre, a forinthiteleseknek pedig még ennél is tovább – írja a Blikk.

Július végén lép életbe a devizahiteles törvény, de ez még nem jelenti azt, hogy azonnal könnyebb is lesz az adósok élete – írja a Blikk. A bankoknak ugyanis október végéig kell kiszámolniuk, hogy mennyi jár vissza az ügyfeleiknek az árfolyamrés eltörléséből.

Ennyivel csökkenhet a törlesztő

Az egyoldalú kamat- és díjemeléseik megvédésére devizahitelek esetén augusztus végéig indíthatnak pereket a bankok, a forinthiteleknél pedig novemberben la Fővárosi Törvényszéken. Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke a lapnak azt mondta, hogy nagyjából száz-kétszáz perre számítanak. Leginkább a nagy pénzintézetek fognak bírósághoz fordulni, hogy bizonyítsák, jogosan emelték a díjaikat. Az ilyen pereket gyorsan, három-négy hónap alatt le akarják zárni.

Várhatóan ősszel külön törvény fogja majd szabályozni, hogy konkrétan milyen módon kell visszatéríteniük a bankoknak a hiteleseiknek a pénzt. Nem dőlt még el, hogy egy összegben jár-e majd a visszatérítés az ügyfeleknek vagy a tőketartozást és ezáltal a törlesztőt csökkenti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik