Pénzügy

Eljött az olcsó eper ideje

A korábban jelzettnél két héttel később ért össze a fóliasátras és a szabadföldi szamóca, vagyis a földieper termesztése, így egyszerre nagyobb mennyiség került a piacra, letörve az árakat - írta pénteki számában a Napi Gazdaság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy fokozottan ellenőrzik az utak mentén epret árulókat.

A nagybani piacokon a lekvárnak szánt gyümölcs esetében 400-500 forintos kilogrammonkénti ár is előfordul, az extra minőségért 1000-1200 forintot kell adni. Az átlagos fogyasztói árak jelenleg 650-800 forint között mozognak.

A nagyobb volumenű értékesítés még 2-3 hétig tarthat, de az árak alakulásának erős korlátot szabhat, hogy hó végén kisebb a fizetőképes kereslet – mondta a Napi Gazdaságnak Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyümölcstermelői főbizottságának vezetője.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei és a megyei kormányhivatalok minőségellenőrei a forgalmazás minden szintjére kiterjedő vizsgálatokat folytatnak az utak mentén árusító kereskedők körében – írja a Magyar Nemzet. Az akcióban eddig 262 epret áruló kereskedőt és termelőt ellenőriztek, és 47 esetben merült fel kifogás.

A hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy a szezonális gyümölcsöket árusítók ládáin is szerepeltetni kell a termelő nevét, címét, az áru származását – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik