Pénzügy

Adótartozó cégre bíztak évi 4,2 milliárdot

A feladat az évi 4,2 milliárd forintos kormányzati utazási költés koordinálása. A megbízott pedig egy olyan kft., amely ellen tavaly öt esetben indult adóvégrehajtási eljárás.

Tavaly szeptember óta működnie kellene a minisztériumokban az új utazásszervezési, repülőjegy-beszerzési rendszernek, amely az évi 4,2 milliárd forintos kormányzati utazási költést koordinálná, de hiába várják. Pedig a fejlesztési tárca annyira fontosnak tartotta a tendert, hogy a meghívott cégeknek nem is a kiíróhoz, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságra, hanem egyenesen a minisztérium épületébe kellett befáradniuk a pályázataikkal. A nagy körültekintésben végül kiválasztottak egy kft.-t, amely ellen 2013-ban öt adóvégrehajtási eljárás indult – írja az Index.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) írt ki pályázatot a rendszer kiépítésére, amely két tételből, foglalásokat intéző és hozzá kapcsolódó back office szoftver előállításából állt. A pályázat nyertesei a PPT Group Kft. és a Luxinfo Kft. lettek. Az Index úgy tudja, a pályázatok nyertesei közül egyik cégnek sincs olyan referenciája, amely bizonyítaná, hogy valaha nemzetközi helyfoglalási rendszerekhez kapcsolódó online foglalási rendszert fejlesztettek volna.

Különösen furcsa azonban, hogy az alapszoftver legyártásával megbízott PPT Group a cégadatbázis szerint a pályázat idején folyamatosan adóvégrehajtás alatt állt. A közbeszerzéseken jogszerűen csak olyan vállalkozások indulhatnak, amelyek igazolták, hogy nincs köztartozásuk. A nyertes cég ellen a Céginfó szerint 2013-ban öt NAV-végrehajtás indult, az utolsó, már 2014-ben kezdődött eljárás jelenleg sem fejeződött be. Tavaly a NAV feketelistájának 56. helyén volt, mint az ország egyik legnagyobb köztartozó vállalkozása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik