Pénzügy

Több nő dolgozik, kevesebbért

Belicza Bea
Belicza Bea

szocioriporter. 2014. 04. 21. 13:02

Még mindig többet keresnek a férfiak, de legalább a válság után kezd helyreállni az egyensúly a dolgozók nemi arányában.

Korábban a témában:

Emelkedett a nők száma a munkaerő-piacon az utóbbi egy évben, de ezzel párhuzamosan a két nem közötti fizetési különbségek is nőttek – közölte a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó cég legfrissebb felmérésének eredményeit.
Felmérésében a Hay Group Magyarország 488 céget kérdezett meg, ez a legnagyobb kört érintő javadalmazási felmérés Magyarországon. 300 ezer hazai munkavállaló adatbázisából dolgoztak.

A válság is a nőket sújtja jobban

A magyarországi magánszférában foglalkoztatott munkavállalók 46,5 százaléka nő, miközben ez a szám három évvel ezelőtt még 48 százalék volt, 2012-ben viszont csak 42 százalék – derül ki az elemzésből. Ez azt jelentheti, hogy a válsággal és elbocsátásokkal fémjelzett elmúlt évek leépítései erőteljesebben érintették a nőket, mint a férfiakat, és ebből a “sokkból” csak mostanában kezd magához térni a munkaerőpiac.

A tavalyi adatok szerint a felsővezetőknek csupán 22,6 százaléka nő, ami enyhe növekedést mutat a 2010-es 19,1 százalékhoz és a 2012-es 18,3 százalékhoz képest. Ugyanez a tendencia figyelhető meg az összes többi kategóriában: bár sehol sem dolgozik több nő, mint férfi, de a helyzet a három és az egy évvel ezelőtti felméréshez képest valamelyest javult.

A nők fizetése alacsonyabb

A nők a férfiak alapbérének átlagosan 92,3 százalékát keresik hasonló munkakörben dolgozva, ami számottevő, valamivel több mint 2 százalékos csökkenés tavalyhoz képest. A női alapbérek minden munkaköri csoportban elmaradnak a férfiakétól, és tavalyhoz képest szinte mindenütt romlott a bérezésük, csak a szakértők esetében javult kissé a helyzet.

A bónuszokat figyelembe véve kiderült, hogy a nők átlagosan csupán a férfiak bónuszának a 85,3 százalékát kapják kézhez, ami enyhe növekedés a tavalyi adathoz képest. A felsővezetők körében, ahol nyilván a legnagyobb bónuszok vannak, ez az arány 80,7 százalék.

A Hay Group rámutat: szakértői pozíciókban szinte kétszer akkora az esélye egy férfinak arra, hogy céges autót kapjon, mint egy nőnek, és még középvezetői szinten is jelentős különbség figyelhető meg a férfi és női gépkocsi juttatás arányában. Ez részben azért van, mert az értékesítői és mérnöki munkakörökben kiugróan magas a férfi munkavállalók aránya – olvasható a közleményben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.