Pénzügy

Az idén több cafeteriát kaphatnak a dolgozók

A korábbinál több cég adhat cafeteriát, és a korábbinál kicsivel több is lehet a fejenkénti juttatás – derül ki egy felmérésből.

Fellendülhet a cafeteria iránti munkáltatói érdeklődés. Ez derül ki Szent István Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület és a BKIK támogatásával elkészített felméréséből.

A kutatásban részt vevő 470 cég több mint fele az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások területén működik.

Jó hírek

A kutatást vezető Dr. Poór József egyetemi tanár szerint „2014-ben a válaszadók 65 százaléka változatlanul hagyta a keretösszeget. Ez az elmúlt évi 44 százaléknál lényegesen nagyobb szám, aminek egyik oka lehet, hogy a juttatások szabályozásában az idén nagyobb változás nem történt.

A felmérésbe bevont szervezetek 85 százaléka alkalmazta a béren kívüli juttatásokat javadalmazási politikájában 2014-ben, s közülük csak 4,5 százaléka jelezte, hogy a juttatások bizonyos dolgozói csoportokra korlátozottak.

A rugalmas lehetőség hódíthat

Cafeteria-rendszer a résztvevő vállalatok 62 százalékánál (290 szervezet) működik. Ezek 59 százaléka a rugalmas juttatási rendszert (cafeteriát), valamint előre meghatározott garantált juttatásokat egyaránt kínált dolgozóinak, míg 41 százalék kizárólag a cafeteria-rendszert biztosítja.

Óhegyi Katalin kutató szerint a rugalmas választás lehetősége felértékelődő tendenciát mutat. A felmérések adatai szerint a három évvel ezelőttihez képest mintegy 10 százalékkal nőtt a cafeteria -rendszert működtetők aránya az összes válaszadó körében. A növekedés ennél nagyobb arányú a 100 főnél kevesebbet foglalkoztatóknál, ahol három évvel korábban mért 26 százalékról 46 százalékra nőtt a cafeteriát alkalmazók aránya.

Az 500 főnél többet foglalkoztatóknak pedig több mint négyötöde teszi lehetővé a rugalmas választás lehetőségét.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Erzsébet vezet

A kutatás alapján a leggyakrabban biztosított fix juttatás az Erzsébet-utalvány, a juttatásokat kínáló válaszadók 32 százalékánál található meg. A második helyen idén is a mobiltelefon költségének térítése szerepel (28 százalék) .

A felmérés eredményei alapján a leggyakrabban felkínált elem a cafeteria rendszerek kínálatában 2014-ben a SZÉP kártya, amelynek mindhárom alszámlája egységesen népszerű, a cégeknek több mint 60 százaléka kínálja dolgozóinak a cafeteria keretében. Az Erzsébet utalvány (60 százalék) és az egészségpénztári hozzájárulás pedig elérik az (59 százalék) szintén a legnépszerűbb cafeteria elemek közé tartoznak.

A kutatás alapján becsült átlagos cafeteria keretösszeg mértéke 290 ezer forint, ami kicsit magasabb, mint a tavaly mért érték – összegezte a tapasztalatokat Fata László, a kutatást támogató Cafeteria TREND Magazin szakértője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik