Pénzügy

Újabb átverések a netes vásárlásoknál

Többet költünk online, mint korábban, és ezt a csalók is megpróbálják jobban kihasználni.

Becslések szerint a hazai kiskereskedelemből az online értékesítés jelenleg több mint három százalékkal részesedik, de ez az arány évről évre nő. A GfK kutatása szerint a hazai folyamatok beleillenek az európai tendenciákba. Európai szinten az IT és fotótermékek, valamint az irodatechnikai termékek viszik a prímet az online értékesítésen belül.

Dinamikus növekedés

A hazai kiskereskedelem forgalma 2013-ban megközelítette a hétezer milliárd forintot, amelyből az online kiskereskedelem becslések szerint 200-220 milliárd forinttal részesedik. Ez a teljes piacból több mint három százalékot tesz ki és az elmúlt évek adatai alapján az érték dinamikusan növekszik.


Fotó: Thinkstock

A növekedés dinamikáját mutatja az is, hogy évről évre nő az online valaha vásárlók aránya: így a 18-49 éves korosztályban 2012-ben mért 74 százalékról 2013-ban 76 százalékra. Az interneten havonta vásárlók aránya 25 százalékról 28 százalékra emelkedett. A havonta online vásárlók és elektronikusan is fizetők aránya pedig 17-ről 20 százalékra nőtt tavaly a megelőző évhez viszonyítva.

Az online vásárlás által leginkább érintett termékkört a könyvek alkotják (31 százalék), de a megkérdezettek mintegy negyede köt biztosítást online; foglal utazást/üdülést; színház-, mozi- és koncertjegyet; rendel számítástechnikai eszközöket a világhálón.

A csalók is fantáziát látnak benne

Az európai felmérések azt mutatják, hogy az Európai Unióban élő fogyasztók mintegy 45%-a vásárolt már interneten keresztül és ebből 11%-uk rendelt valamely külföldi, azaz másik tagállamban letelepedett kereskedő webáruházából.

Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata vizsgálja ezért többek között azt is, hogy milyen határon átnyúló csalások vannak jelen a netes vásárlásoknál. A régi trükökkel is sokakat átvágnak, de vannak újabbak is.

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Tavaly azt találták, hogy a legelterjedtebb online csalási forma még mindig az olyan webáruházak működtetése, amelyek rendkívül kedvező áron kínálnak termékeket (pl. számítástechnikai és szórakoztató elektronikai termékeket, mobilkészülékeket, valamint márkás ruházatot), azonban a vételár előzetes megfizetése ellenére végül nem szállítják ki az árut. Esetleg kiszállítják, de rossz minőségű, sok esetben hamis terméket kap a fogyasztó.

Ráadásul a tapasztalatok szerint ekkorra a korábban használt elérhetőségen (e-mail vagy telefon) a fogyasztó már nem tudja felvenni a kapcsolatot a kereskedővel a panaszának rendezése érdekében, és gyakran a weboldalt sem lehet már elérni. Ezért ne higgyünk a „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” típusú ajánlatoknak!

Átverős autóvásárlás

Sok a csalás a külföldről rendelt használt autó vásárlásánál is. Ilyenkor az a trükk, hogy az eladó a fogyasztó bizalmának növelése érdekében egy „megbízható” szállítmányozó céget ajánl az ügylet teljesítésére.

Utóbb azonban számos esetben kiderült, hogy az eladó és a szállítmányozó a fogyasztó megkárosítása és átverése érdekében összedolgoztak.

Újfajta csalás: amikor a lelkiismeretét veszik célba

Ezt arról lehet kiszúrni, hogy a felhasználó számítógépén egy üzenetablak jelenik meg, és arról tájékoztatja őt, hogy a PC-jét a rendőrség vagy valamely másik hatóság blokkolta, mivel a fogyasztó olyan program letöltését indította el, mellyel szerzői jogot sértett.

Az üzenet szerint azonban blokkolást feloldható, ha a megadott számlaszámra a fogyasztó pénzt utal. Az ezzel a módszerrel élő csaló személyek azt használják ki, hogy ebben a helyzetben a fogyasztók ijedtükben elhiszik, hogy egy hivatalos megkeresést kaptak, és a következményektől félve az üzenetben leírtak szerint cselekszenek, és megfizetik a kért összeget.

3 tipp: erre figyeljünk, ha mobilon bankolunk, vagy onnan intézzük az online vásárlást:

– A rendelés biztonság érdekében mindig a legújabb operációs rendszer legyen a telefonunkon.

– Mind az első belépéskor, mind a képernyő feloldásakor használjunk bejelentkezési kódot.

– Ne tároljunk személyes információkat (belépési kódokat, jelszavakat) a készüléken.

Ha szeretné elkerülni az internetes átveréseket, ajánljuk az Európai Fogyasztói Központ (EFK) „Határon átnyúló internetes vásárlások – hasznos tudnivalók és jó tanácsok a fogyasztók részére” című anyagát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik