Pénzügy

Retteg a nyugdíjas évektől a magyar

Sokan tartanak attól, mi lesz, ha a fizetést felváltja majd a nyugdíj. Alig van, aki úgy gondolja, fenn tudja tartani korábbi életszínvonalát.

Mindennapi szokásaink átalakulása mellett az életszínvonalunk változására is számítunk nyugdíjas éveinkben. A KSH adatai szerint nyugdíjasként több időnk jut alvásra és pihenésre, illetve sokat tévézünk és internetezünk majd.

Viszont a várható bevételcsökkenés miatt a legtöbb ember úgy gondolja, hogy néhány dologról le is kell majd mondania. Például az utazásról, családja anyagi támogatásáról, illetve akár autója fenntartásáról is – derül ki a  Generali Biztosító reprezentatív kutatásából.

Lusták?

Sokat alszanak és tévéznek

Egy átlagos magyar nyugdíjas legtöbb idejét az alvás (napi 9-9,5 óra) viszi el, ezt a tévézés követi (3 és fél óra naponta), majd a saját háztartás ellátása – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december végén publikált adataiból. (Az Egyesült Államokban a nyugdíjasok közel 4 órát tévéznek naponta, míg az aktívak körében ez a tevékenység feleannyi időt vesz el egy napból.)

A nyugdíjas kor beköszöntével tehát sokkal több idő jut a fent felsoroltakra, és bár ezen tevékenységek nem járnak jelentős anyagi ráfordítással, kérdés, hogy a nyugdíjasok életszínvonala mennyiben határozza meg mindennapjaikat és szokásaikat.

Félnek tőle, hogy nem tudnak majd megélni

A biztosító reprezentatív felmérésében ezért arról kérdezte a hazai felnőtt lakosságot, milyen életszínvonalra számítanak nyugdíjas éveikben. A válaszok alapján a magyarok csupán 5 százaléka gondolja azt, hogy fenn fogja tudni tartani jelenlegi életszínvonalát a nyugdíjából. A megkérdezettek 22 százaléka szerint nyugdíjuk egy alacsonyabb, de elfogadható életszínvonal fenntartására lesz csak elég.

Az aktív felnőttek legnagyobb része (47 százalék) azonban úgy gondolja, egyáltalán nem fog tudni megélni majd nyugdíjas éveiben. (Dél-Afrikában 51 százalék gondolja ugyanígy, sőt a nyugdíjasok harmadának nincs elegendő megtakarítása arra se, hogy orvosi kiadásait fedezze.)

Szinte mindenki anyagi lemondásra számít

A felmérés eredményei azt mutatják, összességében a felnőttek jelentős többsége, 95 százaléka számít arra, hogy nyugdíjasként anyagi lemondásra kényszerül. A legtöbben – a válaszadók 75 százaléka – terveik szerint kevesebbet utaznak majd, hogy kijöjjenek nyugdíjukból.

Sokan gondolják úgy (67 százalék), hogy nem lesz lehetőségük családjuk anyagi támogatására, 60 százalékuk szerint a ruházkodás mennyiségén és minőségén is spórolni kényszerülnek majd. A válaszadók 58 százaléka nem tervez autót fenntartani nyugdíjas éveiben. A megkérdezettek 38 százaléka úgy gondolja, változtatnia kell majd jelenlegi lakáskörülményein. (Érdekesség, hogy az amerikai nyugdíjasok 37 százaléka szintén kisebb, 27 százaléka pedig olcsóbb lakást keresne.)

Az átlagjövedelem 77 százaléka

Gondoskodjunk magunkról!

Nem tűnnek alaptalannak az anyagi lemondással kapcsolatos várakozások a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján sem. Az intézet 2013. első negyedéves adatai szerint, míg a hazai nettó átlagkereset 147 850, a nyugdíjak összege a férfiaknál már csupán átlagosan 122 830, a nőknél 106 450 forint volt. Ha tehát egy átlagos jövedelmű magyar visszavonulása után átlagos mértékű állami nyugdíjából él, korábbi keresetének 77 százalékából kell kijönnie havonta.

Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel?

A riasztó számok ellenére is elkerülhető lenne az életszínvonal-csökkenés. De ehhez időben el kell kezdeni gondoskodni a nyugdíj-kiegészítésről. 
A több lábon álló öngondoskodás a társadalmi változások miatt is egyre alapvetőbb feltétele a gondtalan időskor megteremtésének. Tippek a keretesben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik