Pénzügy

Jogszerű fiatalkorúval ellenőriztetni a trafikot

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2014. 02. 14. 15:30

Az eladónak kötelessége meggyőződni arról, hogy a dohányt vásárló nem fiatalkorú-e, a hatóságnak pedig nem kötelező igazolnia a 18 évesnél fiatalabb próbavásárló megbízólevelét.

Korábban a témában:

2013 nyarán a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ellenőrzést tartott egy zalai nemzeti dohányboltban. A próbavásárláskor az eladó dohánytermékkel szolgálta ki a fiatalkorú vevőt.

Tavaly nyáron

Az elsőfokú hatóság a dohányboltot üzemeltető vállalkozót 100 ezer forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta, és az üzletben 30 napra felfüggesztették a dohánytermékek forgalmazását.

A döntés ellen a vállalkozás fellebbezést nyújtott be a másodfokú hatóságnál, azonban fellebbezését nem találták alaposnak. A vállalkozás ezért keresettel fordult a Zalaegerszegi Törvényszékhez. A tárgyaláson a vállalkozás azzal érvelt: az “erősen fejlett, akár 25 évesnek is kinéző hölgy” testi jegyei alapján az eladóban nem merült fel a gyanú, hogy fiatalkorúval áll szemben.

A felperes sérelmezte, hogy az ellenőrzés során nem derült ki számára a fiatalkorú tényleges életkora, nem mutatták be a megbízólevelét sem, továbbá jogellenesnek tartotta a dohánytermékek forgalmazásának felfüggesztését is.

A Törvényszék azonban jogerősen meghozott ítéletében elutasította a dohányboltos keresetét és kötelezte a perköltség megfizetésére is. Az indokolás szerint az ellenőrzésnél csak az ellenőrök kötelesek magukat hitelt érdemlően igazolni, a fiatalkorú résztvevő megbízólevelét nem kötelező bemutatni, de az ellenőrzöttnek joga van betekintést kérni e dokumentumba.

A felperes érvelésével szemben a bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a törvény megfelelő értelmezése szerint a kereskedőnek kötelessége betartani azt a szabályozást, hogy 18 év alatti fiatal ne juthasson dohánytermékhez, vagyis “objektív kétség esetén” ellenőriznie kell a vevő életkorát.

A bíróság mindemellett úgy ítélte meg, hogy a dohánytermékek forgalmazásának felfüggesztésre a fogyasztóvédelmi törvény adott lehetőséget.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.