Pénzügy

Te jó ég, megint esik a forint

euro(430x286)(2).jpg (euró, )
euro(430x286)(2).jpg (euró, )

Ismét egy forintra van csak a 310 forintos euró. És lehet, hogy nem áll itt meg.

Gyengült a forint péntek délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: egy eurót már 308,8 forintért lehetett csak kapni. Az eurót péntek reggel 307,27 forinton jegyezték. A dollár árfolyama péntek reggel hétkor 226,14 forint, három órával később már 227,35 forint volt.

Újabb bizonytalanság Európában

A devizapiaci zavarok hátterében talán az áll, hogy kiderült: az Európai Bíróság dönthet arról, hogy megfúrja-e az eladósodott uniós tagállamok megmentését szolgáló kötvényvásárlási programot. A német alkotmánybíróság ugyanis ma továbbpasszolta a korlátlan programmal kapcsolatos aggályokat a bíróságnak. A német bíróság mai, összességében negatív piaci olvasatú közleményének hatására az euró gyengüléssel, a részvényindexek lefordulással reagáltak, igaz ezt rövid idő alatt le is dolgozták a piacok.

Rázós napok előtt a forint

A forint árfolyamát azonban most azért is érdemes árgus szemmel figyelni, mert egyáltalán nem biztos, hogy végetért a vesszőfutása. Mint a Napi.hu cikkéből kiderül, a feltörekvő országok egyik legnagyobb pártfogója, Mark Mobius befektető úgy véli: nincs még vége az elmúlt hetekben kibontakozott devizapiaci felfordulásnak.Nem jó hír Magyarországnak, hogy a Templeton feje azt mondja: egyelőre nem vásárolnak. A jövő héten derülhet ki ugyanis, változtat-e Magyarországgal kapcsolatos stratégiáján az alap – figyelmeztetett a Napi Gazdaság. Szerdán jár le ugyanis nagyjából 446 milliárd forint értékű 2003-ban és 2004-ben kibocsátott tízéves kötvény (2014/C) futamideje, amelyből 124,5 milliárd lehet a Templeton birtokában, ami a teljes mennyiség közel 28 százaléka.

Tesztelés alatt

A nemzetközi sajtó véleménye szerint a feltörekvő piacok következő tesztje az lesz, hogy az intézményi befektetők megújítják-e itteni vásárlásaikat. A Templeton esetén a kérdés az: vásárol-e újabb magyar kötvényeket szembe állítva az ezzel járó kiadást a jövő héten befolyó bevétellel. Akár mit is tesz, mivel ez az alap a magyar kötvénypiac legnagyobb külföldi szereplője, a kisebbek követni fogják.

A vásárlásokat a lejárat előtt vagy után bonyolíthatja le a Templeton. A Napi Gazdaság szakszerzője a Templeton 2013 utolsó negyedévében 700 millió dollárral emelte magyar befektetéseit. amelyek így az év végére 12,4 milliárd dollárra mentek fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik