Pénzügy

Tízezrek bukják az állami támogatást

Folytatódik a pénztárgépbotrány. Megint rosszul járnak a kereskedők.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az 500 millió forintos forgalomnál kevesebbel rendelkező kereskedők csak a január 31-ig üzembe helyezett pénztárgépekre igényelhetik azt.

A rendelet szerint ez alól csak azok a kereskedők jelentenek kivételt, akik október elseje előtt rendelték meg a gépet – nekik február 28-ig kell üzembe helyezniük azt.

A lap emlékeztet arra, hogy korábban a szaktárcánál 10 milliárd forintra becsülték a kasszacsere-támogatás várható összegét, az adóhatóság adatai alapján azonban úgy tűnik, ennek javát megspórolják. A legfrissebb statisztika szerint mintegy 140 ezer darab gépre adtak le megrendelést – ebből 22 ezerre november eleje óta a NAV honlapján keresztül. Az adóhivatalnál 235 ezer kasszára kértek regisztrációs kódot.

A korrekt játék

A kormány kitűz egy irreális célt, hogy több adóhoz jusson, aztán ehhez megalkotja a szabályrendszert, majd meccsk, játék közben változtat rajta, szívatja a résztvevőket – a Menekülés a győzelembe című filmben volt egy ilyen focimeccs, amikor a német katonák játszottak hadifoglyokkal, és hát finoman szólva sem voltak egyenlőek a feltételek…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik