Pénzügy
kamat (százalék, )

Soha nem látott mélységben a banki kamatok

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2014. 01. 31. 12:00

Ahogy azt sejteni lehetett, a jegybanki alapkamat újabb csökkenése már látszik a forintban tartott betétek kamatain is. Hosszabb lekötést most biztosan nem érdemes kötni.

Korábban a témában:

A jegybank legutóbb 15 bázisponttal vágta meg az alapkamatot, mire a bankok válaszként 0,15-0,60 ponttal vágták vissza a lekötött betétek kamatait, amire az Azénpénzem.hu több példát is hozott.

Az akciós, vagyis jó kamat most átlagban bruttó 2 százalékos a betéteknél, ami nettóban 1,5 százaléknyi lehet. Ami, ha azt nézzük, hogy az MNB 1,7 százalékos inflációt valószínűsít, az elemzők közül vannak, akik inkább a 2 százalék felé hajlanak, akkor azt jelenti, hogy reálhozamról idén nemigen lehet szó. Legfeljebb pénzmegőrzésről.

A lap a forintárfolyam gyengüléséhez kapcsolódva azt is megemlíti, hogy aki például dollárban tartotta a megtakarítását, az most egy hónap alatt 5 százalékot kereshetett, ráadásul adómentesen.

Kérdés, hogy mi jön majd ezek után: gyengébb forint vagy magasabb kamat. Ha az előbbi, akkor érdemes lehet devizában megtakarítani. Ha az utóbbi, akkor pedig most biztosan nem éri meg hosszabban lekötni a forintbetéteket.

Mennyi volt az annyi?

Sokan jól emlékeznek még a 90-es évek elejére, amikor a jegybanki alapkamat szinte az egekben járt a mai állapotokhoz képest. 1990. október 15-től 22% volt az alapkamat, ami lassú esésbe kezdett, de 1993 szeptemberének végétől megint 22% volt (ekkoriban elég ramaty állapotban volt az ország gazdasága, a néhai Szabó Iván-féle belső fogyasztásra épített gazdaságnövekedés nem jött be, és az IMF készenléti hitelét sem kaptuk meg), és a növekedés nem állt meg – egészen 28%-ig, mely csak 1996. február 1-jétől indult lefelé. Ezután 1998 augusztus 1-ig félszázalékos ütemben csökkent az alapkamat, itt pedig rögtön 1%-ot, 18%-ig. 2000-ig lassú csökkenéssel 11%-ig mérséklődött a kamat, majd kisebb korrekciókkal 2003. január 17-től már 6,5%-on állt a mutató. Ezután viszont növekedés indult, s 2003. november 28-án már megint 12,50%-on állt – micsoda növekedés. Az alapkamat csak 2005 után érte el a 2003-as 6,5%-ot, sőt lejjebb is ment, de aztán újra emelkedésbe fogott, és a válságos 2008-as év őszére már ismét 11% körül volt. Innentől lassú csökkenésbe fogott, és ma már szinte alig látható.

Itt látható az egész táblázatban (az első dátumot kell 1990-re állítani)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. augusztus 18.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Bayer Zsolt írónak, újságírónak, szerkesztőnek, a Magyar Hírlap munkatársának az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen 2016. augusztus 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.