Pénzügy

Kinek fáj a legjobban a gyenge forint?

forint(3)(960x640).jpg (forint)
forint(3)(960x640).jpg (forint)

Egy hete háborog a forint, tegnap 312 euró felett is járt, és ma reggel is újabb gyengüléssel kezdett. Háborgunk mi is, többe kerül az életünk.

Pénteken fél 11-kor a forint megint 311 körül ugrál az euróval szemben. Tegnap megjárta a 312-őt is.

Kik szisszennek fel a legjobban, ha zuhanásba kezd a forint? A devizahitelesek, akik éppen utaznának, az importőrök, mindnyájan a boltban, amikor import terméket vennénk. És persze ha a másik oldalon állunk, akkor egy kicsit örülhetünk is.

Hitelesek

Akinek még mindig devizahitele van, annak 3-5 százalékkal mehet fel a havi törlesztőrészlete, ha éppen az elmúlt héten vagy a napokban van a kamatnál a fordulónapjuk.

A devizaadósok mintegy fele jár még ebben a cipőben, s jellemzően a gyengébb anyagi helyzetben lévők nem léptek be még az árfolyamgátba. Vagyis azok, akik nemigen tudják honnan előteremteni, ha nő a törlesztőrészletük.

Bizonyára sokan vannak, akik ilyenkor azon is sopánkodnak, hogy mégiscsak be kellett volna lépni a négy hónapja ki is szélesített árfolyamgátba. Aki ugyanis ezt meglépte, annak most nem kell, hogy fájjon a feje.

Kérdés, meddig marad vajon gyenge a forint, és mennyire gyengül még. Egyes elemzők szerint hamarosan visszafordul a 300-as szinthez, mások újabb gyengülésekre számítanak.

Utazás, vásárlás

Akik mostanában utaznak külföldre, váltottak repülőjegyet vagy valutát azok is bizonyára bosszankodtak a többletköltség miatt. És a hazai boltokban is felmehet az import termékek ára, vagy ha külföldről rendelünk online, azért is többet fizethetünk forintban.

Viszont akik fordított helyzetben vannak, tehát akár naponta, akár időszakosan külföldön dolgoznak, devizában kapják a fizetésüket, azok nemcsak az itthoninál magasabb bérnek örülhetnek, hanem annak is, hogy forintban többet ér a fizetésük.

Cégek

Az exportra termelő cégeknek kifejezetten jó lehet a gyenge forint. Feltéve, ha nem olyan terméket állítanak elő, amihez import alapanyagokat használtak fel. Mert az importált termékek éppen a gyenge forint miatt drágulnak.

A cégeknél is gond lehet, ha devizahitelük van, de csak akkor, hogyha a törlesztéshez nincsenek devizás bevételeik.

Alapvetően az államháztartásnak sem jó a gyenge forint, a devizában lévő államadósság miatt. Meg amiatt sem, mert a befektetők érdeklődése csökkenhet a magyar állampapírok iránt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik