Pénzügy

Így védenék a nyugdíjasokat az átveréstől

nyugdíjas (nyugdíjas)
nyugdíjas (nyugdíjas)

Szigorodott a fogyasztóvédelmi törvény. Az átverős termékbemutatókat is próbálják egy új intézkedéssel visszaszorítani. A telefonos ügyfélszolgálat pedig nem várakoztathat öt percnél többet.

Biztosan nem ismeretlenek nyugdíjas olvasóink előtt a kirándulásokkal egybekötött termékbemutatók. Tudják, ahol például ingyenebédet meg ajándékokat lehet kapni, és végig kell hallgatni egy többórás előadást arról, milyen csodálatos hatású termékeket kínál a szervező.

Pofátlan termékbemutató

A kirándulásokkal főleg a hiszékeny nyugdíjasokat célozzák meg, és nem ritkán kiderül, hogy a kínált terméket többszörös áron sózzák rá a gyanútlan idősekre. A hatósági vizsgálatok szerint ezeknél a rendezvényeknél 60-70 százalékos a kifogásolási arány – írta a Népszabadság.

Be kell jelenteni

Januártól ezért a fogyasztóvédelmi törvény szigorítja az ilyen típusú rendezvények szervezését: ezek megtartását be kell jelenteni a helyi önkormányzat jegyzőjénél. De más területen is lesznek változások a fogyasztóvédelemben. A szabályok egy része január elsejétől, a többi hétfőtől , illetve februártól lép életbe.

5 percen belül fel kell venni a telefont

Január 13-tól a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatán öt percen belül jelentkeznie kell az ügyintézőnek. Többmilliós bírságra számíthatnak azok a szolgáltatók, akik ezt a rendelkezést nem tartják be.

Egy másik, januárban hatályba lépett módosítás megtiltotta az újabb fogyasztói csoportok létrehozását. Az új szabályozás szerint a 2012. január elseje előtt alakult csoportokat pedig be kell jelenteni a fogyasztóvédelmi hatóságnál. A csoportok számáról jelenleg csak becslések vannak, a módosításnak éppen az a lényege, hogy a hatóság januártól a teljes területet feltérképezze.

Fogyasztóvédelmi referens kell

Február elsejétől pedig fogyasztóvédelmi referens alkalmazását írták elő a legnagyobb kereskedelmi egységeknek. Az NGM számításai szerint ez 100-nál kevesebb céget érint, akik nem a kkv-törvény hatálya alá tartoznak.

A referens alkalmazását azért írták elő, mert az ilyen cégeknél volt a legtöbb fogyasztóvédelmi probléma, így fontosnak tartották, hogy legyen a hatóságokkal egy közvetlen kapcsolattartó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik