Pénzügy

Megérte forintba fektetni

forint (forint)
forint (forint)

Aki egy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a pénzét leköti, befekteti, az alacsony infláció miatt 5,5 és 24 százalék közötti vagyonnövekedést érhetett el.

Kockázatmentesen, vagyis bankbetéttel is el lehetett érni 5,5 százalékos reálkamatot, ha valaki tavaly nyár végén, ősz elején kötötte le egy évre a pénzét – derült ki a Bankmonitor.hu áttekintéséből, amelyben a top tíz ajánlatot vették górcső alá. De nemcsak a kockázatmentes bankbetétet vizsgálták, hanem a rizikósabb befektetéseket, így a kötvényeket, vegyes alapokat, abszolút hozamúakat és a részvényalapokat is. Utóbbiak top tíz hozamának átlaga volt a legjobb: majdnem elérte a 24 százalékot.

Miért lehetett ilyen jó a reálkamat?

A pénzügyi szolgáltatások összehasonlítására szakosodott portál azért pont ezt az időszakot találta érdekesnek, mert tavaly augusztusban kezdődött az alapkamat-csökkentés. De nálunk még így is látványosan magasabbak voltak a kamatok, mint mondjuk Nyugat-Európában.


Fotó: Neményi Márton

Másrészt az infláció is jelentősen csökkent. Hiszen tavaly augusztus-szeptemberben még 6 százalék körüli, feletti volt a pénzromlás, ami idénre 1,3-1,4 százalékosra olvadt. Ha pedig alacsony az infláció, az kedvez a befektetéseknek, hiszen több lesz a reálhozam.

Ezt olvasta már?

Mi várható?

Adódik a kérdés, hogy ha valaki most szeretné lekötni, befektetni a pénzét, hasonlóan jó reálhozamokra számíthat-e, és milyen időtávban érdemes gondolkodnia.

A portál szerint a következő egy évben bankbetétben már jóval mérsékeltebb reálhozam várható. Akik mégis ebben a befektetési formában látják a lehetőséget, azoknak azt tanácsolják, hogy a folyamatos alapkamat-csökkentések miatt ne éven belüli, hanem inkább többéves lekötésben gondolkodjanak.

Ehhez jó forma lehet szerintük, ha tartós betéti számlát (TBSZ) választunk, amellyel 3 évre lekötött egymillió forintos bankbetéttel 100-140 ezer forintos hozamot érhetünk el a jelenlegi legjobb ajánlatokkal. A kockázatosabb befektetési formákra is van javaslatuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik