Pénzügy

Öngyilkosságba menekülnek a munkanélküliek?

Válságban nő az öngyilkosságok száma, 2010-re növekedésbe fordult az évek óta csökkenő statisztika Magyarországon is. Azt azonban nem tudjuk, hogy valójában hányan vetettek véget az életüknek a például a munkanélküliség miatt.

Az öngyilkosságok száma 2008-ban elkezdett felfelé kúszni, az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országokban 1 százalékkal lett magasabb. A régebbi tagállamokban 7 százalékkal több ember vetett véget önkezével az életének a gazdasági válság kezdete óta. A tendencia 2009-ben súlyosbodott, 5 százalékkal nőtt a ráta, egyedül Ausztriában csökkent – derült ki a Cambridge-i Egyetem 2011-es felméréséből.

Nagy-Britanniában 2007-ben 100 ezer lakosra 6,14 öngyilkosság jutott, 2008-ban már 6,75. Ez 10 százalékos növekedés, amely 2008-2009-ben stabilizálódott. A legerősebben – 17, illetve 13 százalékkal – Görögországban és Írországban nőtt az öngyilkosságok száma. Litvánia, Lettország és Finnország mellett Magyarországon történik a legtöbb öngyilkosság.

2009-ig évről évre egyre kevesebb volt az öngyilkosság Magyarországon, majd 2010-ben ismét emelkedni kezdett (2009-ben 2461-en, a következő évben 31 emberrel többen). A legtöbben, 4911-en 1983-ban vetettek önkezükkel véget életüknek hazánkban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

A munkanélküliség az ok?

Az öngyilkosság okai között megtalálható a munkanélküliség is, ám efféle felmérést nem végez sem a KSH, sem az Eurostat, sem az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálja (EURES). Az MTI szerdán ez utóbbi szervezetnek tulajdonítva adta hírül, hogy Olaszországban 2010-ben hány ember lett öngyilkos a válság miatt. Kalmár András EURES-tanácsadó az FN24-nek elmondta: ő nem tud arról, hogy ilyen statisztikát készítene a szervezet. Hozzátette: nem tartja valószínűnek, hogy ilyen nyilvántartás létezik, ugyanis az okok sokszor rejtve maradnak, nem vezethetők vissza egyértelműen a munkanélküliségre.

A Cambridge-i kutatók két grafikont is készítettek, amelyeken a munkanélküliek számát, illetve az öngyilkosságokat ábrázolták. (Forrás: Cambridge University)

Mint ahogy korábban Zonda Tamás neurológus, pszichiáter, öngyilkosság-kutató a Hír24-nek adott interjúban kifejtette: napi adatok nincsenek az öngyilkosságot kiváltó okokról, de az tény, hogy gazdasági krízishelyzetben a labilisabb, sérülékenyebb emberek könnyebben választják a halált, mint a megoldást. Az, akit a válság kerget öngyilkosságba, valóban úgy érzi, hogy teljesen kilátástalan az élete.

Az EU egészének öngyilkossági rátája évente átlagosan 1,9 százalékkal csökkent az idősebb tizenévesek és 3,6 százalékkal a 85 év felettiek körében. A középkorú öngyilkosok száma 2007-től nőtt. Az Eurostat összefüggésbe hozza ezt az adatot a pénzügyi válság miatti munkanélküliséggel és eladósodottsággal.

WHO: világválságban nő az öngyilkosok száma
Évente egymillió ember dobja el magától az életet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Az 1929-33 közötti gazdasági világválság idején is megnőtt az öngyilkosságok száma. A gazdasági krízis hat az emberek lelki egészségére, a kétségbeesés, a rossz anyagi helyzet, a kilátástalanság érzése, a munka és az egzisztencia elvesztése miatt sokan válnak depressziósá – és így hajlamosabbá az öngyilkosságra is – közölte a szervezet egyik jelentésében.
Az Európai Unióban 18,4 millió, 18 és 65 év közötti ember szenved súlyos depresszióban. Az unióban minden 9. percben öngyilkosságot követ el valaki, azaz évente 58 ezren vetnek véget az életüknek önszántukból. Az öngyilkosok háromnegyede férfi.

 

Gyilkos munkahelyek

Mint arról már a Hír24 is beszámolt: a többi között az Apple-nek, a Microsoftnak és a Hewlett-Packardnak is beszállító Foxconn cég 2010-ben került az újságok címlapjára, abban az évben ugyanis a vállalat sencseni gyárának 18 dolgozója kísérelt meg öngyilkosságot, közülük 14-en sikerrel is jártak. A munkások a rendkívül rossz munkakörülmények, az alacsony bérek és a kilátástalanság miatt folyamodtak a drasztikus lépéshez. Ezt követően a Foxconn megemelte a béreket, tanácsadó rendszert állított fel, a dolgozókkal pedig nyilatkozatot íratott alá, melyben azok megígérik, nem fognak öngyilkosságot elkövetni.

Egy másik „gyilkos” vállalat is megjelent a hírekben: a France Télécomnál négy éve kezdődött az öngyilkosság-hullám. A vállalatnál működő CGT szakszervezet az évek óta tartó átszervezések módszereire és a munkahelyi légkörre, a munkakörülményekre vezette vissza az öngyilkosságok lelki okait – írta korábbi cikkében a Hír24. A 100 ezer munkavállalót foglalkoztató cégnél a szakszervezetek statisztikái szerint évente mintegy 25-en vetnek véget életüknek, egy éve például felgyújtotta magát egy dolgozó a parkolóban. 2004 óta erőltetett menetben folynak az átszervezések, eddig 22 ezer munkahelyet építettek le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik