Pénzügy

Néhány ezer cégnél lehet képzés?

A szakképzési hozzájárulás már a múlté, van azonban más forrás a munkavállalók képzésére. Sok milliárd forintot osztanak szét, csak az a kérdés, hogy hány cégnek jut belőle.

Csak részben pótolhatja a kieső szakképzési hozzájárulást az új állami támogatás, amelyet a dolgozók képzésére fordíthat a munkaadó. A pályázati pénz a vállalkozás méretétől függetlenül igényelhető, és összesen maximum 21 milliárd forintot osztanak szét. 2012. május 1-jétől indul, és akár önrész nélkül is igénybe vehető.

A közepes és nagyvállalatok május végéig adhatják be a pályázatukat. Ha a támogatási keret nem merül ki addig, akkor újra megnyitják idén augusztusban és novemberben, majd 2013. februárban és májusban a Munkahelyi képzések támogatása elnevezésű (TÁMOP 2.1.3.) pályázatot. A mikro- és kisvállalkozások szintén a rendelkezésre álló keret erejéig adhatják be az igénylésüket, de esetükben a támogatásra szánt összeget a sikeres pályázatok sorrendjében ítélik meg. Így a vállalatok gyors döntése elengedhetetlen.

Mindenképpen fontolják meg a vállalatvezetők a mostani lehetőséget, mert megnyert támogatás esetén egyrészt igénybe vehetők az eddig a szakképzési hozzájárulásból finanszírozott képzések, másrészt a képzés költségén kívül (mint például a tankönyvek, jegyzetek ára, vizsgadíjak) elszámolható a képzésekkel kapcsolatos szállás, ellátás és utazás költsége is – hívta fel a figyelmet Bársony Csaba, a Perfekt Zrt. oktatási igazgatója. Emellett a pályázat keretében még bértámogatást is biztosítanak a résztvevőknek. A korábbiakhoz képest egyszerűbb és könnyebb a pályázati folyamat is, ami szintén nagy segítséget jelent a cégeknek. A vállalatok mérettől függően 1-150 millió forint közötti összeget nyerhetnek el, akár 100 százalékos támogatással, önrész nélkül is – tette hozzá.

Az oktatási igazgató elmondta: a támogatás többek között szakmai és idegen nyelvi képzésekre, a vállalkozás működésével kapcsolatos oktatásokra, számítástechnikai, informatikai, kommunikációs technológiák megtanítására használható fel. Sőt ezeken túl a zöldgazdasághoz, az energetikához, a környezettechnológiákhoz kapcsolódó területekre is költhető a pályázati összeg. Nyertes pályázat esetén a képzéseket legkorábban 2012. II. félévében lehet megkezdeni.

Sietni kell
Az egyik nyelviskola céges képzéseket is vállal, a munkahelyre is küld tanárokat, de külső helyszínen is tart oktatást. 4000 forintba kerül egy főnek egy óra. Ha egy 10 fős kollektíva részére egy 40 órás tanfolyamot rendel meg a munkaadó, az 1,6 millió forintba kerül. Ha a tankönyvet is meg kell venni (darabját 5000 forintért), az plusz 50 ezer forintot jelent. Tehát 1 millió 650 ezer forintba kerül a képzés – ebben azonban a munkabér-támogatás és egy esetleges terembérleti díj még nincs is benne.
Ha ugyanilyen feltételekkel választana (ugyanennyi ember részére) képzést minden pályázó munkaadó (ami persze kizárt, de az összehasonlíthatóság végett tegyük fel, hogy mindenkinek nyelvoktatásra lenne szüksége), akkor a rendelkezésre álló pályázati összegből összesen 12 727 vállalkozás részesülne. Ha ennél drágább oktatást szeretnének, akkor még ennyi cégnek sem jutna a pénzből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik