Pénzügy

A „közkatonákat” fogják elbocsátani

D.I.
D.I.

2012. 01. 13. 07:35

A kormánytisztviselők majdnem tizedét elbocsátják. Ezt a lakosság is megérzi majd – mondta a közszféra szakszervezetének főtitkára.

Korábban a témában:

73-75 ezer kormánytisztviselő dolgozik az államigazgatásban, közülük kerülnek ki azok, akiket január 18-áig el kell bocsátani – mint ahogy azt már megírtuk. A munkavállalók képviselője szerint törvénysértő volt a döntés, ugyanis a kormány nem egyeztetett a szakszervezetekkel. „Egy törvénysértéssel több vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz. Karrier Hídról beszélnek, ebből azonban csak a híd van meg: az alá mehetnek majd az elküldött emberek” – fakadt ki Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára az FN24-nek.


Fotó: Kummer János

Nem ez az első nagy elbocsátás a közszférában. Fehér József már öt ilyet átélt, amióta szakszervezeti tisztségviselő. 2006-ban például 12 ezer álláshely szűnt meg, ám akkor nagyon sok betöltetlen pozíciót számoltak fel, illetve rengeteg ember mehetett korhatár előtt nyugdíjba, részt vehettek a „Prémium Évek” programban. Ez ma nem lehetséges, a szakszervezeti vezető becslése alapján a most megszűnő 7000 álláshely 80 százaléka valós, aktív dolgozók megélhetését adja. Sok esetben ezek az emberek az egyetlen keresők egy családban – tette hozzá.

Nonszensz azt feltételezni, hogy a versenyszférában el tudnak majd helyezkedni ezek az emberek, hiszen ez még egy jól működő gazdaságban sem sikerülhet. Felhívta a figyelmet: a 2003-as nagy közszféra-leépítés idején a magyar gazdaság még sokkal erősebb volt, akkor is nehezen tudtak állást találni a volt állami alkalmazottak. Új álláshelyeket nem teremtenek, és Fehér szerint hiába adnak járulékkedvezményt annak a munkaadónak, aki a most elbocsátottak közül vesz fel valakit – a munkaerőpiac nem bővül.

Érthetetlen Fehér József szerint ez a döntés, hiszen a kormány új munkahelyek teremtését, nem pedig megszüntetését ígérte. Szerinte a „közkatonákat”, a beosztottakat fogják elbocsátani – ennek hatására azoknak a munkája fog megnövekedni, akik maradnak, aránytalanul nagy lesz a terhelés rajtuk és frusztráltakká válnak. A hatás nem azonnal fog jelentkezni, hanem néhány hét vagy hónap elteltével, például elhúzódhat majd az ügyintézés, az elbírálás. Pedig az állam, a közszolgálat (ugyanúgy, mint a közbiztonság) akkor működik jól, ha nem vesszük észre – mondta a főtitkár.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.