A Ledernes Hovedorganisation munkaadói szövetség 626 cégvezetőt és menedzsert felölelő vizsgálatából kiderült: a megkérdezettek egyharmada szerint „romlottak” vagy „sokat romlottak” a munkakörülmények cégüknél.
Lars Andersen, a szövetség munkahelyi környezetért felelős részlegének vezetője szerint alapvetően azért okoz egyre több dolgozónak problémát a stressz, az önbizalomhiány és a munkahely elvesztésétől való félelem, mert nem jutnak kellő információhoz a cégek vezetőségétől.
„A munkavállalókat össze kell hívni, és eligazításokat kell tartani nekik. Nem elég feltenni a híreket az internetre. Az összes dolgozónak
ugyanazt az információt kell megkapnia, egyazon időben, hogy elejét
vegyék a szükségtelen híreszteléseknek” – mondta. A cégek vezetőinek feladata, hogy bizonyítsák: megfelelő válaszaik vannak a gazdasági válság kihívásaira. Szerinte, ha egy vállalatnál második és harmadik körös elbocsátásokra is sor kerül, akkor a dolgozóknak igen kevés bizodalma marad főnökeikben.
Ugyanakkor Palle Ørbæk, a Nemzeti Munkakörnyezeti Kutatóközpont vezetője szerint a cégvezetők dolga sem könnyű, hisz nem látnak a jövőbe. „A menedzsereknek maguknak is hatalmas bizonytalanságban kell dolgozniuk, így pedig nehezen tudják eloszlatni beosztottjaik aggodalmait.”
Hiába nőtt azonban a munkahelyi stressz mértéke, a betegszabadságok száma csökkent a legtöbb cégnél a válság kezdete óta. Ørbæk szerint ez nem meglepő, hiszen sok dolgozó ismerte fel, hogy be kell bizonyítania munkaadójának: megszolgálja a bérét. „Ezért aztán kétszer is meggondolják, mielőtt beteget jelentenek” – fogalmazott a kutatóközpont vezetője.