Pénzügy

A cégek felelősek a dolgozókért

admin
admin

2009. 02. 23. 14:59

A vállalatok társadalmi felelősségvállalása – CSR-tevékenysége – a válságban új szerepet kapott. Már nemcsak játszótérépítéssel és környezetvédelemmel foglalkozhat egy cég „társadalmi munkában”, hanem az elbocsátott embereikkel való törődés is a felelősségük része.

Számos szervezet CSR-stratégiájában kiemelt szerepe van a helyi közösségnek, felelősséget éreznek az ott lakókért. Ez nem csupán a környezettudatos nevelés lehet, hanem a munkalehetőségek biztosítása is. Épp ezért fontos, hogy ne kizárólag a munkáltató várja el a munkavállalóktól, hogy ragaszkodjon hozzá, hanem a munkáltató is legyen lojális velük szemben.

Létszámleépítés esetén egy vállalat a saját elveit követve a törvényben meghatározottnál például magasabb mértékű juttatásokat is nyújthat az elbocsátottaknak. Emellett akár újra elhelyezkedésüket támogató szolgáltatásokat is szervezhet, így egészen biztos, hogy egy konjunktúra idején könnyebben vissza tudja venni az elküldött szakembereit – mondta Dara Péter, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) vállalati kapcsolatok igazgatója.

Van, aki előre menekül

Vannak viszont olyan szervezetek, amelyek bővítésben gondolkodnak, tehetséggondozó programokat indítanak, illetve továbbképzik a munkatársaikat. A BKF-en induló CSR menedzsment – vállalati felelősségvállalás szakirányú továbbképzés iránt HR-esek is érdeklődnek. A képzésben nemzetközileg elismert CSR-politikát folytató vállalatok tartanak gyakorlati oktatást, illetve kiemelt hangsúlyt kap a válságban, illetve annak kezelésében oly fontos felelős vállalatirányítás kérdése is.

A GE sem törődött a válsággal, amikor az idén ugyanolyan feltételek között hirdette meg a Scholar-Leaders ösztöndíjprogramját, amellyel az egyetemek legjobb hallgatóinak a vezetői képességeit fejleszti. A program lehetőséget nyújt a támogatott diákoknak arra, hogy ne csak a szakterületükön, hanem társadalmi értelemben is vezetőkké válhassanak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.