A Reed.co.uk ötezer brit munkavállaló véleményét összesítette azért, hogy megtudja, összefüggésben van-e a munkakedv a hét napjaival. A megkérdezettek több mint negyede kifejezetten várta a hétfői munkakezdést, miközben tízből három váltig állította, hogy a hétfő semmivel sem másabb számukra, mint az összes többi hétköznap.
A munkavállalók másik harmada szerint a hétfői rossz munkakedvükön már csak kizárólag egy új munkahely segítene; míg egyötödüknek már több fizetés is elég lenne. Az alvásmennyiség kérdéskörét tekintve szintén megdöbbentő eredményekre jutottak a kutatók: tízből csupán egy dolgozó igényelne plusz egy órányi alvást vasárnap éjjel.
A legtöbben szombat-vasárnap is dolgozunk, ha más nem, akkor „pörög” az agyunk, mit kell majd másnap tennünk, milyen feladattal kezdjük a hetet – fogalmazott a Világgazdaságnak Zsóka Péter, szervezetszociológus. Manapság már nincs éles határvonal a „pihentető hétvége” és a „dolgos hétfő” között, így az első munkanapot sem érdemes annyira utálni – tette hozzá. Hasonló következtetésekre jutott a Reed felmérése is: a válaszadók egyharmada általában a hétvégéken is dolgozik, vagy legalábbis foglalkoztatja őket a munkájuk – mintegy fejben rákészülve a hétfőre.
Martin Warnes, a Reed igazgatójának meggyőződése, hogy inkább csak azok viseltetnek rossz érzéssel a hétfő iránt, akik boldogtalanok, utálják a munkájukat vagy főnököket. Ők ugyanis éppen emiatt rosszabbul alszanak, különösen a hétfőre virradó éjjel, így komoly alvászavarok pecsételhetik meg hétfői hangulatukat.
